Amióta csak az eszemet tudom, két koncertre akartam elmenni: egy Michael Jacksonra és egy DJ Bobóra. Gyerekkoromban ámulattal eltelve néztem mindig a róluk készült koncertfelvételeket, dokumentumfilmeket, hogy micsoda élmény lehetett az a látogatóknak, milyen elképesztő hangulatot, látványvilágot tudtak teremteni. Sajnos Michael Jackson halála miatt az elsőre már soha nem lesz lehetőségem, tavasszal azonban feldobta a Facebook, hogy a karrierjének 30. évfordulóját ünneplő DJ Bobo szeptember 16-n Budapesten is koncertet ad. Több se kellett, ott helyben megvettem a jegyet, lesz, ami lesz, én erre a koncertre el fogok menni. Szállást lefoglaltam, aztán ahogy közeledtünk a dátumhoz, gondoltam, csak nézni kellene még valami programot erre a hétvégére, ne csak a koncert miatt menjek már fel a fővárosba. Hogy-hogynem épp aznap rendezték az Őszi Fantasy Expót.

Hosszasan töprengtem, hogy hogyan is kellene indítani a napot. Általában ezekre a rendezvényekre a 7:30-as IC-vel szoktam menni, de valamilyen különös oknál fogva a 6:30-as mindig majdnem feleannyiba kerül. Igaz, hogy ahhoz bitang korán kell kelni, de így összességében az odaút és visszaút volt kb. annyi, mint máskor egy odaút Budapestre. Ennek mi értelme van? Egyedül az bosszantott, hogy a koncertre így biztos olyan leszek a nap végén, mint a falhoz vert szar, de a mai világban az ember ott spórol, ahol tud… Szóval egy hátizsákkal és egy ottalvós Star Wars táskával felfegyverkezve hajnalok hajnalán nekivágtam az útnak. Belekalkuláltam persze a MÁV mostanában produkált, nevetséges menetidejét és borítékolható késéseit is az utazásba, és még jól is tettem, mert közel 20 perc késéssel sikerült bevánszorogni a Keletibe.

Egy közeli hotelben foglaltam szállást éjszakára, mert utálok sötétedés után Budapest utcáin mászkálni vagy egyáltalán tömegközlekedni, azt akartam, hogy jó, nyilvános helyen legyen, ne akarjon se elrabolni, se kivágni a vesémet, vagy hasonlók. Ez itt nem a reklám helye, de már többször megszálltam a Baross City Hotelben, és bár nem túl baráti az ára, de nagyon tiszta, kényelmes szállás, és oltári finom a másnapi reggeli, a személyzet pedig mindig kedves volt. Délelőtt volt még ugyan, így a szobát nem lehetett elfoglalni, amire számítottam is, de van csomagmegőrzőjük, így a kicsi hátizsákomon kívül minden mást ott le tudtam tenni, hogy a koncertet este gond nélkül élvezhessem majd.

Kilépve a Keleti előtti térre aztán megindultam a 24-es villamos végállomása felé. Maga a villamos közvetlenül a Ferencvárosi Művelődési Központ előtt teszi le az embert, ami az Expó helyszíne is volt, és láttam is már jelmezes emberkéket futni az épp benn álló szerelvény felé. De én úgy voltam vele, hogy baszki, tespedek itthon eleget ezzel a higanytestemmel, én #lesétálom az utat, mi az a 30-40 perc. Úgy számoltam, hogy még pont belefér, oda tudok érni kapunyitásra. Azzal viszont nem számoltam, hogy ezen a rendezvényen EKKORA a látogatottság. Mire odaértem, más akkor jó 100-150 m-es sor kígyózott az egyik mellékutcában, mondom de jó, még a végén itt is az lesz, mint valamelyik MondoConon, hogy bezárják az ember orra előtt az ajtót, hogy “bocsi, teltház“.

Ha valamiben jó vagyok, az a várakozás, de utálom, az biztos. Megfordult bennem a gondolat, hogy én ezt nem is akarom, menjünk inkább máshova. A fülhallgatómat is otthon felejtettem a töltőn, az más idegesített épp eléggé a vonaton, mikor három középiskolás csitri viháncolását kellett egész úton hallgatni. Itt is ment a zsongás az ember előtt meg mögött is, némelyik parasztja fogta magát, és csak úgy a tömeg kellős közepén többször is rágyújtott, nem ám, hogy legalább két lépéssel arrébb állt volna, hogy ne ott fújja a füstöt a többi nyomorultra, á dehogy, minekaz. Mikor már egy jó órája álltam sorban, erősen felfokozott irritációval, eszembe jutott, hogy baszki nincs is nálam készpénz, csak minimális. Gyorsan megnéztem, a belépő 3000 Ft-ja még épp kijött belőle, mert mint kiderült, kártyával nem is lehetett fizetni. (MIÉRT NEM? 2023 van, basszus!) Mi lett volna, ha kivárom azt jó 75-80 percet és közlik, hogy “bocs, nincs nálad készpénz, nem engedünk be“? Tuti átmentem volna Karenbe.

Nagyon nem siettem, a délelőtti programok közül egy volt, amire mindenáron be akartam jutni, az pedig a tünde hastánc volt, a Tündék és amazonok fantázia hastánc csoport előadásában. Nem is igazán azért, mert a hastánc az én műfajom lenne: barátném, Raya hastáncol már évek óta, és neki szerettem volna felvenni és elküldeni. Állítólag ez volt a csapat első fellépése, de a bemutatásukról lekéstem, mert az utolsó pillanatban estem be a színházterembe, hogy elkezdhessem felvenni a produkciójukat. Megmutatnám nektek is, ha a Youtube nem követelné rögtön a szerzői jogokat a zene miatt, amire táncolnak, az indavideo meg ne lenne egy fosh, úgyhogy addig marad a pillanatkép, sorry.

Két táncot mutattak be: egy csoportosat és egy szólót. Nagyon nem értek az ilyesmihez, az én laikus szemem annyit látott, hogy a főtáncosuk (aki a szólót is később táncolta) ügyes volt és nála megvolt a hastáncos előképzettség, a többiek eléggé izgultak szerintem. Kicsit tartottam tőle, hogy hogyan lehet majd a hastáncot meg a tündeséget összekombinálni, nem lesz-e közönséges (hisz a tündék olyan finom, magasztos lények), de igazán kellemes látvány volt.

A programokból ezt követően egy sci-fi kvíz érdekelt volna az Égi Szentély szervezésében, amit az úgynevezett kisszínpadon terveztek megvalósítani. Nos, ez a kisszínpad egy lyuk volt egy átjárófolyosón az udvar és a többi helyszín között, azaz folyamatosan hömpölygött az embertömeg, hatalmas volt a hangzavar, a hangosítás meg pocsék, így alig lehetett hallani bármit is az egészből. De hé, legalább egy nyakpántot nyertem. 🙂

Kezdett tömegiszonyom lenni, ezért inkább kimentem az udvarra levegőzni egyet, és ahogy kiléptem, meg is csapta az orrom a kajaszag. Az ázsiai ételeket annyira nem kedvelem, főleg az ilyen street food jellegűeket, ezért letámadtam a lángosost és be is vertem egyet: meglepetésemre teljesen elfogadható ára volt, mint mondjuk itt, Miskolcon is. Jó vétel volt. Utána bámészkodtam egy kicsit az artist alley asztalainál és a tornateremben berendezett vásáron, de ezúttal nem vettem semmit. Egy régi ismerősbe, Mimibe botlottam, akinél nagyon szép termékek voltak, de mivel egy fillérem nem maradt, nem tudtam nála vásárolni. Pedig olyan szép Star Wars-illusztrációi voltak! T___T Neki egyébként volt is egy kiállítás a munkáiból a folyosón, azt viszont sikerült levideóznom.

Loptam egy kevés áramot az egyik konnektorból, hogy a telefonomat feltöltsem, majd nem sokkal ezt követően ismét a színházterem felé vettem az irányt, kezdődött ugyanis a cosplay verseny. Mindig megállapítom magamban, hogy nekem ehhez nincs türelmem, öreg vagyok én már ehhez, stb., és most se volt ez másként. A fellépők közül szerintem egy kezemen meg tudtam volna számolni azokat, akik igazán emlékezeteset nyújtottak, volt színpadi jelenlétük, kitöltötték a teret, nem volt cringe a tátogás, nem csápoltak idétlenül valami hülye, elcsépelt kpop dalra, és még a jelmez is nézett ki valahogy. Aránytalanul sok Genshin Impact jelmez volt, aminek láttán megállapítottam magamban újra, hogy ha ez a játék így néz ki, soha nem akarom még kipróbálni se. Volt egy fellépő, aki konkrétan maga énekelte el annak az énekesnőnek a dalát, akit cosplayelt, és oké, hogy én (a féloldali gégebénulásom óta már) nem tudok (úgy) énekelni (mint régen) (igaz, nem is állok ki vele egy többszáz fős tömeg elé…), de hogy szerencsétlen ő se tudott, az is biztos. Konkrétan megfagyott körülöttem a levegő, ahogy előttem, mögöttem, mellettem mindenki elborzadva hallgatta, ahogy szinte egy hangot se sikerült szegénynek eltalálnia. Bátornak bátor, de teljesen felesleges, simán tátoghatott, táncolhatott volna ő is. Nagyon kellemetlen volt nézni, és sajnáltam szegényt, de a közönség abszolút empatikus volt, és megtapsolták a végén.

Utána egy képregényes előadás következett, ami nagyon tetszett; mint valaki, aki egyszer meg akar tanulni ezzel foglalkozni, teljesen lekötött. Sajnos nagyon kevesen ültek be meghallgatni, pedig nagyon profin mutatta be az előadó (Halmi Zsolt) a témakört.

Őt egy anime dumaparti kerekasztal beszélgetés követte – jól ismert arcok ültek le ismét egy kis elmélkedésre, akikkel más rendezvényeken is lehetett már találkozni.

A téma a Barbie és Oppenheimer filmek közös mozis dominanciája és a Barbenheimer-jelenség volt, és hogy megfigyelhető-e hasonló párhuzam az animék világában az elmúlt évtizedek termését illetően. A felvetés jó, kicsit kevés volt a konkrétum, amire kitértek, illetve néhány lényeges dolog felett szerintem átsiklottak. Sokszor párhuzamba, egymással szembe állították a felhozott animéket ahelyett, hogy azok egymásra gyakorolt húzóerejéről beszéltek volna, ami igazából a Barbie-nál és az Oppenheimernél is megfigyelhető volt.

Utánuk piros kockás inges fiatalember, Ritz maradt előadást tartani a kínai animáció történetéről, aki többször idézett kínai rajzfilmeket magyarra fordítóktól, közülük Shaolin Bunnytól is.

Ez volt az utolsó előadás, amit meg tudtam várni, mert indulnom kellett a koncertre. Igaz, hogy a Budapest Park csak kb. negyed órányira volt villamossal, de tudtam, hogy ott is úgyis hatalmas tömeg lesz, és szerettem volna hamar bejutni és közel kerülni a színpadhoz. Kezdődött az aznapi második sorbanállás, amit egyre nehezebben toleráltam, de szerencsére hiába voltunk rengetegen, és hiába volt fémdetektoros átvizsgálás meg csomagellenőrzés, nagyon gördülékeny volt a beléptetés. Most jártam először ezen a helyen, így nem tudtam, mire számítsak majd, de nagyon pozitív volt. És hát utána… este 6-tól 8-ig retro slágerparti ment két magyar DJ keverésében, ami már önmagában fergeteges hangulatot teremtett, előkészítve a terepet DJ Bobónak, akit hatalmas szeretettel és üdvrivalgással fogadott végül a közönség. Percre pontosan kezdte és fejezte be a koncertet, az utolsó pillanatig hálás, alázatos és barátságos volt, nem volt semmi csúszás, bonyodalom vagy sztárallűr. Egy álom vált számomra aznap este valóra, és életem legjobb buliján vehettem részt. *___*