Légy üdvözölve a Yi San Projekt honlapján! Az oldalon japán, kínai és koreai filmsorozatok, mozifilmek, valamint klipek és dokumentumfilmek magyar feliratait fogod találni. A fájlok ingyenesen, kizárólag magáncélú, otthoni felhasználásra készültek, megtekintés után törlésük javasolt. Elkészítésükbõl anyagi haszon nem származik, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! A feliratok a Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc feltételeinek megfelelõen szabadon felhasználhatók. Nézz szét az oldalon és válogass kedvedre az éppen futó vagy már elkészült sorozatok közül!

Az oldal jövőjéről

Aktív film- és sorozatfordítások

–

Folyamatban lévő mangafordítás

Captain Tsubasa

Írta és rajzolta: Takahashi Yoichi
Származás: Japán
Megjelenés éve: 1981-1988
Fordítás státusza: 37/1-5. kötet
Folyamatban: 6. kötet
Mangadex / Animeaddicts

Tervezett filmek és sorozatok

–

Befejezett animációs sorozatok

Befejezett japán sorozatok

Befejezett kínai sorozatok

Befejezett koreai sorozatok

Elkészült filmek

A 2015-ös év toplistája
A 2016-os év toplistája
A 2017-es év visszatekintője
A 2018-as év visszatekintője
2019 – az 1. – 2. félév sorozatai
2020 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai
2021 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai
2022 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai
2023 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai
2024 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai
2025 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai
2026 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai

Cikkek

Fan fiction és original t￶örténetek

Írások, történetek (gyűjtőoldal)

Szerepjátékos történet #1 (Legend of Grimrock alapján)

1-26. fejezet – LEZÁRT

Szerepjátékos történet #2 (M.A.G.U.S. alapján)

1-46. fejezet

Szerepjátékos történet #3 (Root alapján)

1-31. fejezet

Star Wars történetek

Az univerzum hercegei
Bevezető információk
1. rész: A Birodalom szolgálatában

Bevezető: Valahol, egy messzi-messzi galaxisban sok-sok éve ismét béke honol. 17 éve már, hogy a Klónháborúkat követően Palpatine főkancellár, a későbbi uralkodó irányításával a Galaktikus Köztársaság átalakult az Első Galaktikus Birodalommá. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerek azonban nem is sejtik, milyen démoni erők uralkodnak felettük valójában. Néhány kalandvágyó fiatalember útnak indul, hogy próbára tegye magát, és egy nap talán a galaxis legjobb pilótájává válhasson. Ám ki tudja, a sors végül merre veti majd őket…

1-39. fejezet

Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai
Bevezető információk

Bevezető: A Galaktikus Köztársaság fénykorát éli. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerekben évszázadok óta bőség és jólét honol, a Jedi Rend lovagjai pedig a béke követeiként járják a galaxist. Az ifjú padawan, a twi’lek lány, Aayla Secura mestere, Quinlan Vos mellé szegődve igyekszik elsajátítani a tudást, mely a jedi lovaggá váláshoz elengedhetetlen. A férfi azonban nem tudja, hogy a cserfes növendék a mester-tanítvány kapcsolatnál jóval többet érez iránta…

0-50. fejezet

Captain Tsubasa – SAMURAI BLUE
Általános információk

1-20. fejezet

Rendezvények, élménybeszámolók

Mostanában hallgatom

Chat

Társoldalak

Legutóbbi hozzászólások

Captain Tsubasa – SAMURAI BLUE – 10. fejezet

Szerző: | 2026. okt. 06. | anime, captain tsubasa, fan fiction, japán, manga | 0 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben a Captain Tsubasa – SAMURAI BLUE című, anime témájú írásom 10. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Általános információk.

Tsubasa másnap korán felébredt. Misugi még az igazak álmát aludta mellette, ezért gyors megtisztálkodás után igyekezett hangtalanul kiosonni kettejük szobájából. Magával vitte a laptoptáskáját, és egy reggeli tea mellett megnézte az e-mailjeit. Csapattársai lassan szállingóztak, a konyha felől is finom illatok kezdtek terjengeni, sült tojás, hús és rizs összetéveszthetetlen aromái, amitől neki is megkordult a gyomra.

– Jó reggelt! – köszönt rá Misaki kicsit gyűrött arccal. – Ilyen korán kockulsz?

– Óh… – pillantott fel rá Tsubasa, és nagyot nyújtózott. – Csak… írnom kellett pár e-mailt. Eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni a klub több partnerének és beszállítójának, hogy ha bármit is küldenének, nem fogom tudni átvenni, mert egy ideig nem leszek Brazíliában.

– Láttalak ám a Pocari-reklámban! – paskolta meg a vállát Ishizaki vigyorogva. – Sanae még egy plakátot is kirakott otthon rólad az íróasztala fölé, ahogy izzadtan iszod a vizüket!

Barátja szerénykedve elmosolyodott, de valamelyest hízelgő is volt, hogy a lány ennyire elhivatottan gondolt rá.

– Időről időre küldeni szoktak néhány karton izotóniás vizet.

– Még mindig Robertónál laksz?

– Nem, én… 2 éve elköltöztem tőle – vallotta be Tsubasa, az addigi ragyogás azonban megfakult a tekintetében. – Mindkettőnknek jobb volt ez így… Így neki is lehet magánélete, én meg… önállósodhattam.

Misaki figyelmét nem kerülte el a fiú arcán végbemenő változás, de mielőtt rákérdezhetett volna, Hyuga méltatlankodására figyeltek fel mind, aki az egymás mellett álló, konyhai hűtők egyike előtt toporgott kedvesével.

– Melyik szellemi fogyatékos kotonszökevény itta meg az ÖSSZES mandulatejet? – fakadt ki az étkezőben jelen lévőkre.

Misugi, aki Matsuyama társaságában épp akkor lépett be a helyiségbe, szinte elsápadt a trágár szóáradaton. Misaki csak levette az orráról néha viselt szemüvegét, és törölgetni kezdte annak lencséjét.

A csatár bosszúsan rázogatta a népszerű márka több papírdobozát is, a benne lötyögő folyadék alapján mindegyikben már csak pár kortynyi maradhatott.

– Minek neked mandulatej? – röhögött Jito, ahogy épp a szájába kanalazta a reggelit. – Fosol a rendes tejtől? – tette hozzá viccelődve.

Wakashimazu, aki Sorimachival és Morisakival épp az egyik közeli asztalnál reggelizett, kigúvadó szemmel intett kapustársának, hogy meneküljenek egy távolabbi asztalhoz fedezékbe, mintha már sejtette volna, hogy tombolás következik.

– Ez meg akar dögleni… – motyogta behúzott nyakkal.

– Nem nekem kell, te fasz! Maki laktózérzékeny! – mutatott a barátnőjére, aki kínosan megvonta a vállát.

– Melyik volt a mandulatej? – kérdezte Sano.

– Nem is tudom… amelyiken mandula van? – mutatta fel a dobozt Hyuga ingerülten. – Direkt kimentünk érte a boltba, hogy vegyünk neki! Még rá is van írva, hogy „NE IDD MEG!”!

– Én lehet, hogy ittam belőle… – vallotta be Nitta. – Furcsa is volt az íze…

– Remélem, egy hétig bélcsavarodásod lesz tőle! – kiabált vele Kojiro, aminek láttán azonban többen inkább csak nevettek.

– Na, na! Nem kell ezen összeveszni…! – próbálta csillapítani a kedélyeket Izawa.

– Jól van na, majd kifizetem! – szabadkozott Nitta. – De nem én ittam meg az egészet!

– Semmi baj, bébi, majd kimegyek és veszek másikat! – igyekezte megnyugtatni a lány kedvesét, és megsimogatta a hátát, a keze pedig megállapodott a fenekén.

– Bébinek hív a csajod? – kezdett hahotázni Jito, amire Hyuga egészen elsápadt a dühtől.

– Aztán mi a bajod vele? – kérte ki magának a gúnyolódást, ahogy fenyegetően közeledni kezdett az asztalukhoz.

Nitta, Izawa és Sano botladozva ugrottak fel a székeikből, előre sejtve, hogy bajok lesznek, Jito azonban nem tántorított, csak megropogtatta az ujjait.

– Gyere csak, majd én móresre tanítalak!

– Csak szeretnéd! – birkózott vele Hyuga, de a tagbaszakadt védő hamar egy fojtó fogást alkalmazott rajta, amiből hiába erőlködött, nem szabadult.

– Lehetne, hogy nem ölitek meg egymást? – kiáltotta oda nekik Misugi. – Hagyjátok ezt a bajnokság utánra, jó?

– Képesek vagytok egy doboz tejen összeveszni? – csóválta meg a fejét Matsuyama is.

– Semmi szükség rá, mostantól folyamatosan lesz a hűtőkben – lépett be Tanaka doktor, és az egyik konyhai asszisztenssel egy rolli kocsin több karton dobozos tejet toltak be a helyiségbe, melyeket aztán több hűtőbe szétosztottak. – Az egészségügyi aktáitok alapján vannak még laktózérzékenyek, ami a japán lakosságban mérhető, érintettségi arányt elnézve nem is csoda – biccentett Wakabayashi felé. – Akamine kisasszony nyugodtan fogyaszthat ezekből – biztosította a lányt, aki hálásan bólintott.

Tsubasa furcsállva nézte a közjátékot, majd inkább megrázta a fejét.

– Elmeháborodottak… Nem is tudtam, hogy szemüveges lettél – pillantott fel Misakira.

– Az esetek nagy részében lencsét hordok, de most még nem volt kedvem berakni… – vallotta be a fiú.

– Hamar lejöttél – ült le hozzá Misugi reggeli tálcájával. – Ettél már?

– Nem akartalak felkelteni a pötyögéssel… – felelte Tsubasa.

Ekkor azonban a gép pulzáló pittyegéssel jelezte, hogy az egyik üzenetküldő alkalmazáson keresztül valaki videohívást kezdeményezett feléje.

– Ó! – kattintott rá, a megnyíló ablakban pedig édesanyjának arca jelent meg.

A nő ölében ott ült második gyermeke is.

– Anya…

– Kisfiam! – üdvözölte Ozora asszony túláradó örömmel. – Láttuk a legutóbbi videódat, hogy megérkeztél! Hogy vagy, édesem? Minden rendben?

– Tsu-…! – nyújtotta a kis kezeit öccse a képernyő felé, mintha csak hozzá szeretett volna érni az arcához.

– Csókolom! Ő a kistesód? – kérdezte Matsuyama halkan, ahogy odahajolt mögé.

Barátai is leguggoltak az asztal mögé, hogy láthassák a virgonc gyermeket.

– Hogy hasonlít rád! – állapította meg Misugi csodálkozva.

– Jaj, de cuki! – nyomultak oda a lányok is a gyerekhangok hallatán, így lassan egész kis tömeg sorakozott fel mögötte.

– Jól vagyok, anya, minden rendben – felelte Tsubasa, és bár az arcára mosolyt erőltetett, a tekintete ismét csak szomorúságot sugárzott. – Hogy vagytok? Hogy van Daichi?

– Megvagyunk… – pillantott a nő a kisfiúra. – Épp egy izgága korszakában van… – vallotta be. – Természetesen semmi sem tetszik neki. De majd csak elmúlik ez is.

A gyermek valóban dacos arcot vágott, fivére pedig, bár gyönyörködött vonásaiban, mégis keserűséget érzett, amiért ennyire kevés időt töltöttek eddig együtt.

– Apátok is nemsokára hazaérkezik – folytatta édesanyja. – Akkor már kicsit könnyebb lesz…

– Ha valamikor kapunk egy kis kimenőt, megpróbállak meglátogatni benneteket.

– Lehet, hogy inkább mi megyünk el megnézni titeket. Gotemba nincs messze. Majd meglátjuk.

– Igen… – felelte Tsubasa, de valahogy belül ürességet érzett.

– Vigyázz magadra, édesem!

– Vigyázok. Szeretlek… Szeretlek, Daichi! – erőltetett mosolyt az ajkaira fivére, ahogy integetve elköszönt tőlük.

Csendben nézte a laptop kijelzőjét, miután a hívás befejeződött.

– Helyes kölyök… – jegyezte meg mögöttük Hyuga a maga mély, férfias hangján, amire mind ugrottak egyet.

Tsubasa felnézett rá, és látta, hogy az még mindig a Jitóval való viaskodásból próbálja rendbe szedni magát.

– Beállt a nyakad, mi? – kérdezte Matsuyama. – Kell nektek állandóan kakaskodni egymással!

Hyuga nehezen tűrte a rendre utasítgatást, ezért hamar egymásnak ugrottak a hokkaidói fiúval is.

– Túlteng a tesztoszteron! – sóhajtotta Sanae, a többi lánnyal egyetértésben. – Azt hiszem, én inkább kinn kajálok…

– Ne, maradjatok! – kérlelte azonnal Tsubasa, és már pakolta is el a laptopot.

– Hyuga Kojiro, viselkedj! – markolta meg hátulról a fiú nadrágját és alsóját Maki, és elkezdte húzni ahhoz az asztalhoz, ahol eredetileg enni készültek.

Hyuga eleinte tiltakozott, de aztán feladta, ahogy kedvese elé tolta a tálcáját.

– Ez a lány tényleg nem fél semmitől… – suttogta Misaki csodálkozva, ahogy barátaival összemosolyogtak, és maguk is letelepedtek enni.

 

***

A válogatott tagjai, de még a szakedzők is bármikor, szabadon lelátogathattak az épületkomplexum föld alatti, kiterjedt helyiségében berendezett konditerembe, ahol ki-ki saját edzésterve és preferenciája szerint erősíthetett a focizáson kívüli időpontokban. Hyuga és Jito súlyok emelgetésével, Kisugi comberősítő guggolásokkal foglalatoskodott, Matsuyama pedig egy ideje az evezőpadon gyötörte magát. Voltak, akik a futópadokon kocogtak kisebb-nagyobb intenzitással, és a kinti eső miatt Sanae is elfoglalt egy szabadon állót, hogy azon gyakorolhasson, ha már a szabadban, sárban nem tudott. Yoshiko és Yayoi könnyed jógaruhában jógamatracokat kerestek a szertárban, Maki pedig a lépcsőzőgépen menetelt kitartóan. Mind a négy lány ügyelt arra, hogy egyik berendezést vagy eszközt se foglalja el, ha épp a focisták közül bárkinek szüksége lett volna arra: tisztában voltak vele, hogy ők a táborban csupán vendégek, és semmivel sem akadályozhatják az ő munkájukat.

Tsubasa a falra fellógatott bokszzsák mellett ült a padlón, és csendes nyújtással készült a testedzésre. Egy fehér abadá-nadrágot viselt és egy atlétát, zokni és cipő azonban nem volt rajta. Misugi, aki óvatos, saját testsúlyos edzéssel foglalatoskodott, kíváncsian várta, mire készülhet. Barátja tekintete azonban újra és újra a futópadok felé kalandozott, és Sanae futástól csábosan rengő comb- és fenékizmaiban gyönyörködött. Nagyot sóhajtott.

– Mi a baj? – kérdezte Morisaki, aki közben mellette a szabadon álló, üres területen egy masszázshengeren hintázott oda és vissza.

Wakashimazu kíváncsian szemlélte ügyködését.

– Azt hiszem, szörnyű gondolatok telepedtek rá az elmémre – vallotta be különös komolysággal Tsubasa.

– Miféle gondolatok? – állt meg egy pillanatra Misugi, mint akit aggodalom töltött el.

– Szörnyű… tisztátalan gondolatok… – meredt maga elé Tsubasa, ahogy néha, kábán még a fejét is oldalra billentette.

Társai vigyorogva összenéztek, és inkább legyintettek, mert így már sejtették, hogy különösebb baj nincsen.

– Néha azon kapom magam, milyen jó érzés is lehet egy ilyen szép pár comb közt fuldokolni – folytatta Tsubasa teljes természetességgel, aminek hallatán Morisaki leborult a masszázshengerről a röhögéstől, Misugi pedig félrenyelte a kulacsából épp kortyolt vizet.

– Tsubasa…! – pisszegett az illetlen beszéd hallatán.

– Nálad most ütött be a pubertás, vagy mi van? – suttogta Wakashimazu, és zavartan körbenézett, nem hallja-e más a beszélgetést.

Szerencséjükre a háttérzene, a berendezések hangja és az általános cseverészés miatt szinte senki sem figyelt fel rájuk.

– Hogy voltam képes úgy elmenni, hogy meg se csókoltam…? – meredt maga elé Tsubasa, mint aki súlyos magánéleti válságot ismert fel, volt azonban némi tragikomikus abban, ahogy azt előadta.

– Na, kezdődik! – vigyorgott Matsuyama kajánul.

– Míg itthon voltam, meg se fordultak a fejemben ilyen… bizarr gondolatok… Erre alig érkezek meg Brazíliába, itt szembejön egy mell, ott egy kéjesen ringó csípő, amott egy formás fenék… Mintha teljesen elborult volna az agyam! – vallotta be. – Ez mindenkinél így ment? Vagy csak én hülyültem meg?

– Mindenkinél… – felelték barátai szinte egy emberként, aminek hallatán a tenyerébe temette az arcát.

– Na jó! Koncentráljunk a feladatra! – próbált megkomolyodni, majd megtámaszkodott a jobb kezén, és egy látványos láblendítéssel talpra szökkent, mindannyiuk meglepetésére.

– Mi ez rajtad? – lépett oda hozzájuk kíváncsian Misaki.

Tsubasa azonban kellemesen ringatózni kezdett, egyik lábáról áthelyezve a súlyt a másikra, majd hirtelen fordulattal hatalmasat csattant a rúgása a mellette lógó bokszzsákon, aminek hallatán többen is ijedten összerezzentek. Még Sanae is levette a fülhallgatót, és körbenézett.

– Ó! – nyögte Wakashimazu, ahogy felismerte a mozdulatot.

– Ez meg… mi volt? – kérdezte csodálkozva Misugi.

Közben Wakabayashi is odatelepedett hozzájuk, aki eddig lábának izmait erősítette, hogy karjait kímélje.

– Ez capoeira! – pislogott fellelkesülve Ken, a harcművészetek nagy ismerője, kiérdemelve egy dicsérő pillantást a középpályástól. – De… hogyhogy…?

– Miután megérkeztem Brazíliába, szembesültem azzal, hogy hiába mondta nekem mindenki, hogy hozzájuk hasonlóan focizok, mégis nagyon más stílusban futballoztak – kommentálta Tsubasa, ahogy a lassú, megfontolt lépésekkel ide-oda lendült, lábaival pedig egy-egy stratégiailag fontos pillanatban rárúgott a bokszzsákra. – Erősek voltak, durva, utcai focit játszottak, amivel a grundon szét lehet rúgni egymás lábát, de pályán azért nem illik… – folytatta. – Másoknak egészen páratlan ritmusérzéke volt… Mint aki szabályosan táncot járt a labdával. Én meg ott álltam, és úgy éreztem, rengeteg minden hiányzik a játékomból, hogy lépést tudjak tartani velük. Mivel nem vagyok különösebben muzikális alkat, a capoeirával ismerkedtem meg, és az igazat megvallva, nagyon megtetszett! Hajlékonyabb, lazább lettem tőle – szökkent egyet olyan tágra nyitott lábakkal, melyekkel akár spárgázhatott is volna. – A csípőm se feszül annyira, mint korábban… És az egész érzés úgy felszabadít…! – hunyta le a szemeit, ahogy a gerincén kellemes bizsergés futott végig.

Barátai elismerően nézték a mozdulatait, míg váratlanul csörögni nem kezdett a mobiltelefonja. Tsubasa egy róka könnyedségével huppant vissza a matracra, és fogadta a hívást, de már néhány másodperc után csodálkozás telepedett a vonásaira.

– Ó… – mondta, az arckifejezése pedig némi aggodalomra adott okot társai számára. – Értem… Igen, de… Nem, nem lett volna muszáj… Jó, de… Jó – mondta végül megsemmisülten. – Most? – kérdezte váratlanul. – Ó…! – kapott a sportcipőjéért, és már futott is ki az edzőteremből.

– Valami baj van? – kiáltott utána Misaki, majd többen is követték.

Tsubasa meg sem állt az udvarig, ahol egy teherautó tolatásának ritmusos pittyegésére lettek figyelmesek. A szövetség komplexumban dolgozó munkatársai integetve segítették a sofőr munkáját, hogy az gond nélkül be tudjon tolatni.

– Mi folyik itt? – kérdezte lihegve Ishizaki.

– „Pocari”…? – olvasta Sano a kocsi oldalán a feliratot. – Ez meg…?

Barátjuk viszont szemmel láthatóan zavarban volt. Ahogy a motor leállt, a sofőr és a mellette ülő kiszállt, és hátra sietett a rakományhoz. Amikor azonban észrevették Tsubasát, lelkesen integetni kezdtek neki, és odasiettek elé. Mindketten mélyen hajlongva kezet fogtak vele, amit a fiú hasonlóképp viszonzott.

– Micsoda megtiszteltetés, hogy mi hozhattuk el önnek a következő szállítmányt! – áradozott a sofőr. – A vállalatunk figyelemmel követi önt a közösségi oldalain és láttuk, hogy megérkezett a többi fiatalúrral együtt az edzőtáborba! – nézett körbe az egyre gyarapodó tömegen, a sok melegítős focistán. – A vezetőség úgy gondolta, ezúttal ne csak önnek hozzunk az izotóniás italunkból, hanem az egész csapat számára elég mennyiséget küldjenek! – mosolygott rá a csodálkozó játékosokra.

– Nagyon büszkék vagyunk önökre és minden mérkőzést élőben fogunk végigszurkolni! – fogadkozott a társa, majd el is kezdték lepakolni a rakományt.

Még a labdarúgó szövetség tagjai is döbbenten szemlélték a dolgok alakulását, Mikami úr pedig odalépett Tsubasához.

– Tudsz adni valami elérhetőséget az ügynökeikhez, hogy a csapat nevében köszönetet tudjunk nekik mondani? – kérdezte halkan.

– Persze – kapta elő a mobilját Tsubasa, és máris megadta neki saját, vállalati kontaktjának számát.

– Gyerekek…! – ámuldoztak a többiek.

– Hová fogunk ennyi karton italt elraktározni? – vakarta a fejét a konyhai személyzet több tagja.

– De király! – lelkendeztek a játékosok.

Tsubasát meglepte az örömük, azt hitte, kínosnak fogják tartani, hogy szponzori juttatásokat kapott a cégtől. Társai azonban vidáman bontották fel a dobozokat, hogy megkóstolhassák a népszerű gyártó termékét.

– Tényleg bevált a videód – kacsintott rá Jun, ahogy maga is belekortyolt az egyik palackba. – Csinálj gyorsan egy képet magadról, ahogy iszol!

Tsubasa megkönnyebbülten engedelmeskedett.

***

– Íjjj! Ki bánt el veled ilyen csúnyán? – hallatszott ki az elegáns mobil hangszórójából egy döbbent, koreai kérdés.

Tsubasa az ágyán heverészett, alváshoz viselt atlétában, és épp a minap elszenvedett sérülését mutatta videotelefonálás közben a vonal túlsó végén az ágyán üldögélő, félmeztelen Jaeminnek.

– Egyszerű edzésbaleset, semmi több… – legyintett fáradtan barátja. – Milyen a tábor?

– Ah, remek! Amikor épp nem edzünk, kinn döglünk a tengerparton! – nyújtózott egyet a koreai, aki még barnultabbnak tűnt, mint Brazíliában. – Semmi pezsgő nagyváros, felhőkarcoló vagy embertömeg! Csak csend, nyugalom… mindenki türelmes és kedves… Rendesen kikapcsol.

– Téged? Aki egy napig nem tud meglenni a nyüzsgés nélkül? – kacagott Tsubasa.

– Na mindegy. Csak úgy… ejnye, ki ez a szemrevaló csupasz legény ott mögötted? – hajolt közel a telefon kamerájához, Tsubasa pedig riadtan pattant fel, mit láthat.

Misugi lépett ki a közös fürdőszobájukból alsónadrágban, és épp a mellkasát törölgette.

– Bocsi, nem láttam, hogy kijöttél! – takarta el a telefon kijelzőjét, nehogy szobatársa úgy érezze, hogy sérül a privátszférája.

– Ugyan! – legyintett kissé fáradtan, és kirázta a hajszálaiból a vízcseppeket.

– Ne csináld már! – tiltakozott a még mindig élő vonal túlsó végén Jaemin.

– Viselkedj! Ő Jun! Nem olyan disznó viselkedéshez szokott, mint én melletted! – fordította újra fel a kijelzőt Tsubasa, de a tenyerével takarta azt a szöget, amibe Misugi belátszott volna.

– Miért takarod el?

– Mert őt csak én láthatom! – vigyorodott el a közjátékot látva a középpályás, ahogy a gyermeteg, incselkedő hangnem felpaprikázta Jaemint.

Jun vigyorogva egy rövidnadrágot öltött magára, majd odahajolt és megtámaszkodott Tsubasa mellett a matracon, és csábosan nézett farkasszemet a koreai liberóval.

– Bangawoyo, Jaemin-ssi – köszönt rá a maga kedves, meleg tónusú hangján, és olyan elbűvölően rákacsintott, hogy a koreaiban még az ütő is megállt.

– Tsubasa, Misugi! – kopogott a szellőztetés miatt nyitva hagyott ajtón Misaki. – Bejöhetek?

– Ez meg ki? – követelte a koreai az újabb gyöngéd hang hallatán, Jun azonban felnevetett a nyilvánvaló féltékenység láttán.

– Taro, hát persze, hogy bejöhetsz! – invitálta beljebb Tsubasa nyájasan, a fiú azonban gyanakodva méregette kettejüket.

– Mi folyik itt?

– Semmi csak videószexelünk Tsubasával! Ki az? – kérdezte Jaemin, látva, hogy összefogtak ellene, és csak remélni tudta, hogy sikerül barátját legalább annyira kínos helyzetbe hozni, mint amilyenben ő érezte magát.

Taro szemei résnyire szűkültek, ahogy igyekezte felmérni a dolgok állását, majd játékosan elvigyorodott.

– Csak játszotok, mint mindig! Tsubasa, hoztam a dokitól még egy krémet, azt mondta, ez is segíteni fog.

– Milyen krémet? Síkosítót?

– Fejezd már be! – torkolta le a koreait Tsubasa.

– Ö, szóval… napi kétszer elég kenni vele… – mondta végül Misaki, és eléggé zavarba jött a téma hallatán. – Ó! – csapta meg az orrát Misugi parfümje. – Fú, ez az illat… – motyogta, és szemmel láthatóan tetszett neki.

Tsubasa felült egészen közel hajolt Misugi mellkasához, és eléggé udvariatlanul, de mélyet szippantott annak illatából.

– Ah! – nyögte ő is elismerően.

– Mit szagolgatjátok ti egymást? – követelte Jaemin. – Vele is megcsaltál?

– Mindegyikkel! – vágta rá Tsubasa. – Megállás nélkül!

– Ó, tényleg? – dugta be a fejét az ajtón Sanae.

Tsubasa úgy megijedt a felbukkanása láttán, hogy a telefon össze-vissza bukfencezett a kezében, míg újra el nem tudta kapni.

– Sanae…!

A lány kinti ruhákat viselt, mint aki nem is lefekvéshez készülődött volna.

Misugi összemosolygott Misakival, és feltápászkodott mellőle.

– Fura dolgok hallatszottak ki a folyosóra… – méregette őket a lány. – Na de mindegy is. A többiek ki akarnak ülni egy tábortűz mellé az udvarra. Nincs kedvetek jönni?

– De! De van! Mentem, Jaemin! – nyomta ki Tsubasa a koreait, mielőtt az Sanae előtt valami gorombaságot mondhatott volna.

– Máris átöltözünk – bólintott Misugi, a lány pedig illedelmesen kifordult a szobából, de egy huncut pillantást azért még megengedett magának.

Percekkel később mind a négyen már a komplexum udvarán sétáltak. A teraszon, mely tűz gyújtására is alkalmas volt, asztalokat, székeket, padokat állítgattak fel a többiek. Yoshiko egy plédbe burkolózott, és nem sokkal később Yayoi is megérkezett, egy csinos melegítőben. Maki Hyuga mellkasához bújva nézte az ébredező tüzet, aki külső szemlélő számára teljes természetességgel ölelte őt, néha azonban zavartan körbepillantott, mit is gondolhatnak róluk a többiek.

Üdítőket, rágcsálnivalókat halmoztak fel az asztalon, és kedélyesen cseverésztek, egy-egy fotó vagy rövid videó erejéig közel hajoltak egymáshoz, amit aztán megosztottak közösségi oldalaikon.

– Na és hogy teltek mostanában a bajnokságok? – kérdezte Tsubasa a körülötte ülőktől.

– Mikor hogy – vonta meg a vállát Hikaru. – Az ikrek mindig kitaláltak valami őrültséget, Jito meg mindig letarolt mindenkit, mint valami úthenger…

– Kicsit unalmas volt nélküled – jegyezte meg Kojiro.

– Na ja – értett egyet Taro is. – A srácok sokat unatkoztak… Így el-eljártunk megnézni a többi tartományi versenyt, ha mi már végeztünk…

– Tavaly még a fővárosba is feljöttetek, nem? – vakarta a fejét Takeshi.

– Hát! – nevette el magát Sanae. – Szép kis kaland volt!

– Hogyhogy? – kérdezte csodálkozva Tsubasa.

– Tudtuk, hogy a Musashi és a Toho játssza a döntőt, szóval felmentünk megnézni – folytatta Misaki. – A srácok tudták, hogy Misuginak megint ott lesznek a rajongói a közönség soraiban…

Minden szempár a fiúra siklott, aki elmosolyodott.

– Gondolták, megtréfálják őket egy kicsit.

– Azok ti voltatok? – kérdezte döbbenten Hikaru. – Még mi is hallottuk, mi történt…

– Én nem! – mentegetőzött Misaki. – Mi csak néztük hárman Yuzóval és Sanaével a kibontakozó elmebajt…!

– Miért, mi történt? – kérdezte Wakabayashi.

– A fiúk kifosztották Kisugi nővérének ruhatárát, túrtak maguknak néhány parókát, és beöltöztek lánynak… – kezdett el mesélni Sanae derülten. – Borzasztó látvány volt…!

– Aztán beálltak a sikoltozó rajongók mögé és a meccs végén elkezdtek bugyikat meg melltartókat hátulról dobálni a pályára konfetti helyett…

– Fú, de hülyék vagytok…! – csóválta meg a fejét Hyuga, Maki azonban vidáman hallgatta a bizarr mesét.

– Ezt most csak úgy mondod, pedig neked is leesett az állad annak láttán, ami azután következett! – nevetett Taro, Kojiro pedig kicsit valóban elvörösödött.

– A rendes csaj szurkolok dulakodni kezdtek, hogy ki merészelt ilyesmit a pályára dobálni. Aztán páran, hogy kifejezzek mennyivel jobban imádják Misugit, elkezdtek szintén melltartókat bedobálni, de voltak, akik konkrétan félmeztelenre vetkőztek és úgy folytatták a visítozást.

– Ezek meg – mutatott a bűnösök felé Misaki – csak nézték, hogy mi történik itt.

– Óriási botrány volt – emlékezett vissza Wakashimazu. – A szövetség meg is büntette a Musashit illetlen szurkolói magatartás miatt.

– Szégyellhetnétek magatokat! – dorgálta meg őket Misugi. – Yayoi egy hétig nem szólt hozzám a történtek után!

Mind a mellette ülő lányra pillantottak, aki hamiskás vigyorral leste kedveset.

– El se tudjátok képzelni, mit indítottatok el ezzel… – folytatta a fiú szomorkásan. – Már otthonra is elkezdtek rajongói leveleket küldözgetni nekem, és azokban is mindenfele fehérnemű szokott lenni…

– Honnan tudod? – kérdezte csipkelődve Sanae. – Ki szoktad bontani?

– És mit csinálsz velük utána? – ugratta Hikaru is.

– Hozhattál volna párat… – kacsintott rá Kazuo. – Pusztán… tudományos célból!

– Nem ez a lényeg – morogta Misugi. – Egyik alkalommal édesanyám meglátta, mi van az egyik csomagban, és most azt hiszi, valami beteg bugyifétisem van…!

Az asztaltársaság jóízűen felnevetett.

– Pedig amúgy tényleg… – tette hozzá Misugi, ahogy egy huncut mosoly kíséretében belekortyolt az italába.

– Jun! – sikkantotta Yayoi zavartan, a barátok azonban még jobban hahotáztak.

 

 ~ Következő fejezet ~

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Share This