Ebben a bejegyzésben a Captain Tsubasa – SAMURAI BLUE című, anime témájú írásom 8. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Általános információk.
– Mi a baj? – könyökölt oda az ablakpárkányra Tsubasa szobatársa mellé később, ahogy a csípőjére kötözött egy jégzselé-zacskót, hogy csillapítsa annak fájdalmát.
Misugi fáradtan felpillantott rá, és elmosolyodott.
– Örültem a mai meccsnek. Nagyon jó volt ismét veled játszani – lökte meg játékosan a vállát.
– Kevés annál élvezetesebb dolog van, mint veled játszani – vallotta be barátja.
Misuginak azonban kissé elkomorodott az arca.
– Aggaszt valami?
– Tudom, hogy nagy lelkesedéssel jöttél vissza Japánba, és alig várod, hogy újra magunkra húzhassuk a válogatott trikót, de… attól tartok, ez most nagyon más lesz, mint a francia világbajnokságunk…
– Mire gondolsz?
– Évek teltek el, és most mindenkit nagyon más kérdések foglalkoztatnak. Így, hogy a fiatalabbak kivételével szinte mind leérettségiztünk… Sokan próbálják megtalálni a helyüket a felnőttek világában.
Tsubasa nagyot sóhajtott. Sejtette, hogy az elmúlt 3 év, amit távol töltött, nagyon megváltoztathatta barátait és a csapat tagjait, ahogy saját életére is rányomta a bélyegét.
– Többen vannak… mint például a volt csatárod is, Kisugi, akik iránt a jó tanulmányi eredményeik miatt egyetemi csapatok is elkezdtek érdeklődni. Úgy tudom, a Nankatsuból többen is jelentkezni akarnak majd Tokióba… Míg másokkal már találkoztam is egy felvételi előkészítőn – tette hozzá kicsit szerénykedve Jun.
– Kivel? – kérdezte barátja csodálkozva.
– Morisakival – mutatott a kapusra, aki Wakashimazuval kocogni indult lefekvés előtt.
– Nem is tudtam, hogy egyetemre készül…
– Én se, ezért is lepett meg, mikor a Tsukuba kampuszán összefutottunk – folytatta Misugi. – Azt mondta, ösztöndíjat nem ajánlottak neki, de az eddigi eredményei miatt lehet, hogy könnyített felvételivel be tudna jutni. Nem is mondtad, hogy ennyire szorgalmas tanuló volt nálatok. A Tsukuba nagyon tekintélyes intézmény lenne a jövője szempontjából.
– Yuzo mindig is nagyon megbízható fiú volt. A csapatban is ő volt a helyettesem, ha velem épp történt volna valami.
– Tényleg?
– Aha. De ha már itt tartunk, Kennel mi újság?
– Wakashimazuval? Nem tudom… Ő mindig kicsit magának való volt, bár az utóbbi időben gyakran ráírtunk egymásra. Mindig meglep, hogy egy-egy játékos civilben mennyire más, mint a pályán – nevette el magát Misugi. – Sokkal kevésbé lobbanékony… jóval józanabb gondolkodású… Bár kicsit úgy érzem, nehezen tudnak elszakadni egymástól Kojiróval. Ami mondjuk nem csoda, hiszen kölyökkoruk óta együtt fociznak. De mintha… egyikük sem tudná, mit csináljon a másikkal vagy anélkül…
– Egy Kenhez hasonló tudású kapusnak már rég valamelyik profi csapatnál lenne a helye.
– Vannak, akik inkább kivárnak… – intett Jun az állával az udvar felé, ahol Hyuga beszélgetett épp a barátnőjével. – Nem tudom, mennyire ismered a részleteket – pillantott Tsubasa felé -, de… Kojirónak úgy kellene egy jól fizető, profi szerződés, mint egy falat kenyér. A családja az apja halála óta nagyon nehéz, anyagi helyzetben van, és amíg tartott a Toho-ösztöndíj, addig legalább emiatt nem kellett aggódniuk. De ott maradt 3 kisebb testvére, akikről viszont gondoskodnia kell… Így, hogy az iskolából kikerült, az egyetemet nem tudná megfizetni, és furcsa mód helyi csapatok se kopogtatnak nála.
– Hihetetlen, hogy egyik se jelentkezett még – csóválta meg a fejét Tsubasa. – Szerinted elakadnak a szövetségnél, mert ők meg külföldre akarják eladni őt valahova?
– Mint téged – bólintott Misugi. – Tudom, hogy Katagiri úr a belét kidolgozta, hogy mindenhova elküldje a videókat rólad, és beprotezsáljon a nemzetközi kapcsolatainál, de nem tudom, ugyanilyen igyekezet megvan-e a részéről Kojiro, Wakashimazu vagy épp Misaki irányába is…
– Taro miatt nem aggódnék, ő a jég hátán is megél. Ha teheti, szerintem az első adandó alkalommal visszatérne Európába, és jól is tenné.
– Talán. Viszont egyre erősebb a csapatban a lokálpatriotizmus is – mutatott Jun a távolba, ahol Matsuyama sétált kedvesével, hogy együtt gyönyörködhessenek a naplementében. – Hogy inkább a saját, japán profi ligát kellene erősíteni és nemzetközi szintre felhúzni.
– Nem akar külföldre menni? – kérdezte Tsubasa csodálkozva.
– Még hogy külföldre menni…! – nevette el magát szobatársa. – Azon se lennék meglepve, ha nemsokára lánykérést ünnepelnénk!
Tsubasának elkerekedtek a szemei.
– Ennyire… komoly?
– Nyilván itt se ismerek minden részletet, de ők már nagyon régóta szeretik egymást… Matsuyama nem akarja őt itt hagyni, de ha a lány ide láncolná őt, azzal a saját karrierjének tenne keresztbe…
– Tudod, hol tudnám elképzelni őt? – kérdezte Tsubasa, kissé álmatag ábrázattal. – Angliában.
– Angliában? – csodálkozott Misugi.
– Egyre inkább az övékre hasonlít a játéka…
– Lehet… – nézte a párocskát Jun. – Az az érzésem, hogy ez a mostani edzőtábor nagyon más lesz, mint az eddigiek… Kicsit tartok is tőle, mit fog ez jelenteni számunkra. Azt hiszem, a kontinensbajnokságon való szereplésünk lesz majd az, ami igazán be fogja indítani a folyamatokat, és felhelyez minket a felnőtt, profi játékosok piacára.
Tsubasa nem felelt. Nem akarta még több aggodalommal eltölteni barátját, hogy rázúdítson minden keserű terhet, amit Brazíliából ő is magával hozott.
***
– Miért nem hoztad el őt te is? – figyelt fel Wakashimazu hangjára séta közben Genzo.
Észrevette, hogy riválisa és a Nankatsu kapusa, Morisaki a kocogás után a korlátnak dőlve üdítőt szürcsöl, és mindketten egy telefon kijelzőjére merednek.
– Épp versenye van – felelte végül Yuzo. – És a srácok otthon már így is kiszívták a véremet miatta, képzelheted, itt mit kaptunk volna…
Ken elvigyorodott.
– Na, miért?
– Mindig azzal cukkolnak, hogy a torna közben használt szalagjával biztos kötözős szexet játszunk… meg hogy tuti milyen hajlékony bizonyos helyzetekben… – sóhajtotta Morisaki. – Mondjuk tényleg az, de…
Wakashimazu orrán-száján prüszkölve köpte ki az üdítőt, majd mindketten szívből felnevettek.
– Hülye! – karolta át társa nyakát játékosan, ahogy továbbsétáltak.
– Na és te miért vágattad le a hajad? – kérdezte Morisaki, barátja állig érő, saját magához képest rövid haja láttán.
– Hosszú volt…
– Valóban? – kérdezte jelentőségteljesen Yuzo.
– Takeshinek eljárt a szája, mi?
– Hehe…
– Megölöm…!
– Na mesélj csak!
Genzo rezzenéstelenül nézte őket, és hirtelen szörnyen magányosnak érezte magát. Egy pillanatra felmerült benne, hogy szeretne odamenni hozzájuk. A gondolat azonban ugyanolyan gyorsan el is illant, ahogy megszületett.
***
A csapat tagjai másnap a reggelihez készülődtek. A legtöbben fehérjeporos shakereket rázogattak, és unottan ásítoztak.
– Hogy van a derekad? – lépett oda barátjához Misaki, ahogy észrevette őt az étkezőben.
Tsubasa felhúzta magán a pólót, megmutatva a tenyérnyi véraláfutást, ami a csattanás helyén keletkezett. Taro kétségbeesett pillantással tapogatta a sérülést.
– Nem fáj annyira, kenem még az atyaúristennel is – vallotta be a fiú. – Majd elmúlik.
– Sajnálom! – szabadkozott Misaki.
– Egy pillanat! – kapta el Jito a trikó anyagát. – Mi ez? Olyan vagy, mint egy csupasz csiga! – mérte végig leendő kapitányuk szőrtelen mellkasát.
– Most nézem a lábad! – guggolt le előttük Ishizaki. – Teljesen csupasz ez is? Csak nem borotválod? – kérdezte hitetlenkedve.
Barátjuk csodálkozva nézett körbe, különös volt számára társai értetlensége.
– Igazából… nyugaton ez bevett szokás… – vallotta be kelletlenül, mintha valami kínos dologról kellene beszélni. – A csapatnak sok, hivatalos fotózáson kellett részt venni a klubvezetés meg a szponzorok miatt… ott pedig ki kellett néznünk valahogy. De inkább a masszázs miatt vagyok leszőrtelenítve – tette hozzá.
– A masszázs miatt? – kérdezte Kazuo.
– Aha – vett egy tálcát, hogy reggelit szedhessen magának a kitett fogásokból. – Így nem tépi a szőrt a masszőr keze munka közben, ahogy rendbe rakja mindenedet.
– Teljesen logikus döntés – értett egyet vele Matsuyama, aki felhúzta magán a nadrágot, kivillantva saját, szőrtelen lábait.
– Már te is kezded?
– Én meg azt hittem, hogy csak még nem ütött be nálatok a pubertás, és ilyen csupaszok vagytok, mint valami kisfiú… – incselkedett velük a tagbaszakadt Jito, kiérdemelve néhány sértődött pillantást.
– Kikhez szoktál járni masszíroztatni? – terelte vissza a figyelmét Matsuyama Tsubasára.
– A svédekhez…! – nyögte az kéjesen, mintha már a jó masszázs emléke is borzongással töltené el.
– A svéd az jó…! – bólogatott Misugi, ahogy egy csésze teát öntött magának.
– Hát én nem is tudom… – csóválta meg a fejét Ishizaki. – Nekem ez akkor is fura… Lábat borotválni…!
– Ó, nem borotválom! – rázta meg a fejét Tsubasa. – Gyantáztatom!
– Nekem Yoshiko csinálja… – vallotta be kissé zavartan Matsuyama, amivel kiérdemelt a többiektől egy némi kuncogást. – Valamiért a lányok imádják az ilyesmit…
– Nos, én azon a véleményen vagyok, hogy amelyik férfi gyantáztatja a lábát, az gyantáztatja a pináját is! – jelentette ki Soda ellentmondást nem tűrően, aminek hallatán többen is prüszkölve felnevettek. – Az én férfiasságom nem élné túl, ha ilyen gyalázat történne a lábaimmal!
– Így igaz! A lábunk egy szentély!
– Nem értem, miért csodálkozol ezen – jegyezte meg Genzo tudálékosan. – Nyugaton szinte minden felnőtt profi szőrteleníti a lábát. Esztétikusabb látvány a közönség számára.
– Megnézném, milyen fejet vágnátok, ha Mikami úr teszem azt holnap beállítana, hogy kötelező jelleggel mindenkit le kellene gyantázni! – kacagott Misaki, aki felmutatta a maga szinte teljesen szőrtelen lábát.
– Csak a holttestemen át! – tiltakozott Jito is, bár Sano mellette mintha gondolkodóba esett volna. – Ti pucérkodhattok meg modellkedhettek, amennyit akartok, hogy visongva pisiljenek utánatok a csajok, de én megmaradok férfinak!
– Apropó csajok… – nézett körbe Matsuyama. – Nem akarnak jönni reggelizni?
Kíváncsian keresték a négy lányt, de egyiküket sem látták a kantinban. A folyosóra nyíló üvegajtón túl azonban tanácstalanul toporgott az edzői stáb több tagja is.
– Történt valami? – nyújtogatta a fejét Tsubasa, akár egy zsiráf.
A szakemberek egyike-másika végül bejött, de ahogy kinyitották az ajtót, egészen szürreális hangok visszhangzása hallatszott be hozzájuk. Női sikoltozás, keserves nyafogás és nyögdécselés csapta meg a fülüket, aminek hallatán Hyuga kis híján félrenyelt.
– Mi a…? – sandított Izawa kérdőn a mennyezet felé, sejtve, hogy a lányok számára fenntartott vendégszobákban történhetett valami.
– Mint valami pornó!
– Fúj! – sikkantotta valaki.
– Sanae, ne nyúlj be oda! – nyüszítette Yoshiko, Tsubasa pedig az éppen kortyolt tejes shake-kel prüszkölve köpte telibe a tálcáját.
– Kiszedem onnan, ha addig élek is! – erősködött Sanae, és nyögések, fújtatások hallatszottak szobájukból. – Maki, ha kint van, verd agyon!
– Meglesz! – hallatszott a szoftballos lány határozott válasza.
Yayoi artikulálatlanul visított mellettük, ami nem könnyítette meg a dolgukat.
– Ezek meg mit csinálnak…? – kérdezte Masao vigyorogva.
– Nem tudom, de jó műsor lehet! – kapta elő a mobilját Kisugi, készen arra, hogy felmenjen és lefilmezze őket, Misugi azonban rosszallóan köhintett egyet, aminek hallatán inkább meggondolta magát.
– Miért nem szólnak, ha valami segítség kell nekik? – kérdezte csodálkozva Misaki.
– Nők… – csóválta meg a fejét Ishizaki.
– Baszki! – szitkozódott közben Sanae. – Beszorultam!
– Mi az, hogy beszorultál? – jajgatott Yayoi.
– Nem jön ki a kezem!
Taki és Takeshi hangosan felröhögött.
– Ehhez nekem túl élénk a fantáziám… – jegyezte meg vigyorogva Sano.
– Segítsetek kihúzni! – kérte Sanae.
– Várj, van itt valahol egy kis vazelin! Attól majd jobban csúszik a kezed…! – ajánlotta reszkető hangon Yoshiko, az étkező pedig éktelen kacagásban tört ki.
– Lesz, ami lesz, én felmegyek! Látni akarom! – nézett végig rajtuk derülten Matsuyama, barátai azonban nem győzték visszatartani.
Kisvártatva újabb rémült sikongás visszhangzott.
– Ott mászik rajtad! Ott mászik rajtad! – hadarta Yayoi.
– Fúj!
– Hol? – kiáltotta Sanae. – Mindegy, öld meg!
– Ott van! A feneked felé szalad!
– Verd agyon! Verd agyon! Aú! – nyögte a nankatsus lány, ahogy több, tompa puffanás is csattant a testén.
– Szerintem Hyuga csaja most fenekeli el a barátnőcskédet! Jobb helyeken az ilyesmit előjátéknak hívják! – hahotázott Soda, Tsubasa azonban kissé kínos pillantást váltott a csatárral, aki lemondóan megcsóválta a fejét.
– Jól van, elég, elég! – könyörgött Sanae fájdalmas hangon. – Már biztos megdöglött!
– Még mozog a lába…!
– Ez valami bogár lehet… – állapította meg Misugi.
– Csóri Nakazawa! – vigyorgott Matsuyama, aki nem tudta levetkőzni jókedvét. – De… legalább lesz okod megvigasztalni! – kacsintott rá Tsubasára, majd visszaült az asztalhoz, és jóízűen falatozni kezdett.
A négy lány percekkel később, kissé ziláltan tért be az étkezőbe, ahol a válogatott tagjai pajzán vigyorral fogadták őket. Maki diadalittasan felmutatott egy zsebkendőbe bugyolált, hatalmas pókot, ami terrorizálta őket, és melyet hősiesen elpusztítottak. Sanae kissé sántikálva járt, és meg-megmasszírozta a lábát és a fenekét: sportos rövidnadrágjából kilátszó combjain nagy, pirosló papucsnyomok árulkodtak arról, hol próbálták rajta eltalálni a menekülő fenevadat.
– Nem kérhetek valami krémet tőled? – bicegett oda Tsubasáék asztalához. – Amivel a derekadat bekented a tegnapi után… Eléggé fáj…! – mutatott kényszeredetten magára.
– De… – felelte az megilletődve, a tekintete pedig néha lopva a lány futástól napbarnított, izmos combjai felé kalandoztak. – Oda tudom adni.
– Köszi… – tipegett arrébb Sanae, a fiúk pedig, amikor elfordult, egyszerre csaptak Tsubasa tarkójára.
– Menj már, oszt’ kend be neki!
– Ne légy már ilyen mulya!
Matsuyama és Misugi összepillantott, és inkább nevetve folytatták a reggelit.
***
– Áthoztam a… kenőcsöt… – kopogott be a lányszoba ajtaján később Tsubasa.
Sanae a falra szerelt hosszú tükör előtt hajolgatott, és a kárt igyekezte felmérni: combjai vöröslöttek a papucsnyomoktól, és úgy tűnt, az ütések a fenekét se kímélték. Amikor mélyen felhúzta magán a nadrágot, és már alsóneműje is kivillant, Tsubasa elkapta a tekintetét.
– Ó, köszi! – hálálkodott, ahogy elfogadta tőle a tubust, és inkább bevonult vele a fürdőszobába. – Ó, de jó hideg…! – nyüszítette a nyitott ajtón keresztül. – Ó…! Ó, de jól esik! – nyögte, a fiú pedig feszülten figyelt, még ha kissé zavarba ejtő is volt számára mindezt hallani.
– Jól kijössz a többiekkel? – kérdezte némi hallgatás után, és próbált másfelé nézni, nehogy azzal kellemetlen pillanatokat okozzon a lánynak.
– Aha, remekül! Yayoi és én már régóta tartjuk a kapcsolatot… érthető okokból – pillantott ki kissé dorgáló pillantással a szoba fürdőjéből, a fiú pedig bűnbánóan leszegte a fejét, mert tudta, hogy az ő kettejüket érintő határozatlansága volt az oka annak, hogy a lányok inkább sokáig csak egymással osztották meg érzéseiket, és nem szívük választottjaival. – Yoshikót csak nemrég ismertem meg, de olyan cuki ez a lány, hogy azt el sem tudnád képzelni! Imádom! – áradozott Sanae, és néha szisszegve, néha kélyes nyögések közepette tovább kenegette magát. – Maki pedig tündéri. Ez a csaj egészen rettenthetetlen! Nem fél semmitől!
– Biztos… ne segítsek? – próbálkozott a fiú, a kérdés hallatán kedvese pedig csodálkozva kipillantott a fürdő ajtaján, és huncut vigyorral végigmérte őt. – Szívesen ajánlom fel a… szolgálataimat.
– Sose gondoltam volna, hogy megéljük ezt a napot, amikor Ozora Tsubasa ilyesmivel fog tréfálkozni velem!
– Ó, én halálosan komolyan gondoltam! – sietett a fiú a válasszal, de érezte, hogy az arca egyre inkább felforrósodik. – Úgy nézek ki, mint egy rák, mi? – sóhajtotta zavarában.
– Úgy! – nevetett Sanae. – De értékelem az igyekezetet.
Tsubasa a tenyerébe temette az arcát.
– Csak a szám nagy, de amúgy totál nem tudom, hogyan kell ezt az egészet csinálni… – vallotta be.
– Nagylány vagyok már, nem fogok szégyellősen pironkodni az ilyesmin – ígérte meg Sanae, majd dolga végeztével előjött a mosdóból.
– Az jó lesz, mert én pironkodok majd kettőnk helyett is…
– Tetszik, ahová ez a beszélgetés halad – vallotta be a lány. – Az egyenes beszéd… Hogy nem kell – ülte le a fiú mellé az egyik ágyra – alakoskodnunk egymással. Igazából… nagyon cuki, ahogy elpirultál… – hajolt egészen közel a fiú arcához. – Sokkal szexibb, mintha rámenősen le akarnál venni a lábamról…
– Megcsókolhatom, úrnőm? – kérdezte rekedten Tsubasa, bár határozottan élvezte a játékot.
– Meg – suttogta Sanae a fülébe. – Sőt, meg is foghatod valamimet!
Kedvese szemei tágra nyíltak a döbbenettől, ahogy átadta magát a csóknak és az ölelésnek.
~ Következő fejezet ~
0 hozzászólás