Ebben a bejegyzésben olvashatjátok a baráti társaságunkkal szerepjáték során átélt kalandokat a karakterem szemszögéből. Fogadjátok szeretettel az 21. fejezetet! További információk itt: Irások, történetek.

~ 21. fejezet ~

– Az íjászainknak mindenképp fedezékre van szüksége – vázolták fel másnap reggel a tervet, miután északi irányban, az út mentén sikerült találniuk egy ligetes területet, mely tökéletesnek tűnt mind a csapda felállítására, mind pedig a többiek számára a rejtőzködésre.

Mia, Kessix és Lowri éltek a lehetőséggel, és a Viktória által készített méreggel átitatták nyílvesszőik hegyét, annak reményében, hogy ez majd fokozza azok hatékonyságát.

– Csak lábon ne lőjem magam velük… – gondolta a kocsis, ahogy óvatosan megtöltötte a tegezét velük.

Ede apát egyik rendtársát, Menyhért apátot is bevonta a megbeszélésekbe, aki a felszerelések, azon belül is az ágyú biztosításáért felelt. Amikor azonban meghallotta, hogy az ütközethez egy rossz szekérre is szükség lenne álcaként, aggodalmas arcot vágott.

– A mi fajtánk úgy véli, hogy ami elromlott, azt nem felrobbantani kell, hanem megjavítani – mondta a patkány a terveik hallatán.

– Amit 3 nap alatt nem javítottak meg, a 4. napon már senkinek sem fog kelleni – felelte Sige. – Menyhért apát, nekünk nem egy újszerű, jó állapotban lévő szekérre lenne szükségünk, hanem egy régi, kiszolgált darabra! Hiszen ahogy egy újszülött gyermeket sem vetnénk oda a vadaknak, egy újszülött szekeret sem szeretnék feláldozni! – szavalta átszellemülten. – Egy olyat szeretnénk, ami egy robbanással dicsőséget hozhat a készítőinek és védelmet biztosítana a tiszteletreméltó Viktória nagyasszonynak, és minden harcostársának!

Menyhért apát máris lelkesebben állt a kérdéshez, és intett segítőiknek, hogy intézkedjenek.

– Honnan jut ilyesmi az eszükbe? – hallgatta Lowri csodálkozással vegyülő derültséggel a viharmágus meggyőző érveit.

– Nem tudom, de kétségkívül jól csinálja – felelte Evelyn.

Amikor egy kajla, torz szekeret előgördítettek, Sige folytatta.

– Egy hősre van szükségünk, ami meg fogja menteni a kolostort és a környékbelieket!

– Az én szekereimnek nincs párja, ha a sebességről van szó! – jelentette ki Menyhért.

– Nem a sebesség a fontos, hanem hogy masszív legyen és ellenálló!

– Na és mit kellene elhúznia? – kérdezte a patkány.

– Semmit, egy helyben fog állni.

– Arra egy háromkerekű hajtány is alkalmas lenne…

Sige azonban megcsóválta a fejét.

– Szekérnek kell látszódnia! Gondoljon arra a sok, ártatlan szekérre, mely nem élte túl az eddigi támadásokat!

– Komédia… – csóválta meg a fejét nevetve Lowri, ahogy visszafordult a rögtönzött térkép felé, melyre a búvóhelyeiket rajzolták fel, a tisztás körül.

– Az ágyú, melyet a patkányoktól nagylelkűen kapunk, 90-100 méterre hordoz – folytatta az eligazítást Viktória. – Az újratöltése problémás, kétszer, legfeljebb háromszor tudjuk elsütni, mielőtt olyan közel nem érnek hozzá, hogy már nincs több próbálkozásra lehetőség.

– Vagyis ennyiből kell a legnagyobb kárt tennünk bennük – töprengett Mia.

Közben a patkányok megérkeztek az ágyúval: a kicsi, kerekes, kézzel forgatható szerkezethez hozták a szükséges felszerelést is.

– A tüzelésre a jelet Evelyn fogja majd megadni, hiszen ő lesz a csalink – mutatott Viktória a tűzmágus leányra, a tüzérek pedig nyugtázták a hallottakat. – Amint szikrákat lő fel, önök is tüzelhetnek!

– Mi lövünk, ahogy lőtávolságba kerülnek az első kultisták – tette hozzá Kessix, és Lowri is bólintott.

– Lehetőleg most ne fuss el az első, adandó alkalommal! – figyelmeztette a gyíkot.

– Azok, akik ellen tudnak állni a mágiának valamennyire a csapatból – nézett végig társain a nagyasszony –, kérem, az ütközet idejére tegyék félre ezt a képességüket, hogy bele tudjak nézni a fejeitekbe, és szükség szerint üzenni is tudjak nektek, ha a tervben bármi változás állna be, vagy valami balul sült el!

– Ebben az esetben a profánttal szemben is védtelenek lennénk! – ellenkezett Zoritasz.

– Ne aggódj, kötve hiszem, hogy ma vele összefutnánk! Indulás!

Lovak nélkül, gyalogosan vonultak ki a helyszínre, ahol Ragan és Godir hamar felállították a csalinak szánt szekeret, Evelyn pedig gyorsan egy tábortüzet varázsolt melléje. A zsoldosaik egy óra alatt viszonylag mély gödröt ástak neki, melybe behúzódhatott, hogy ne legyen teljesen szem előtt. Lowri meglepetésére Olim is odatelepedett mellé, ami különösen veszélyes vállalkozásnak tűnt, ezért ahogy Kessix-szel behúzódtak egy kisebb szikla mögé, kíváncsian figyelte, mi fog kisülni ebből.

– Biztos ő játssza a kereskedőt – mondta Kessix.

– Inkább orgazda ő, mint kereskedő – morogta Lowri.

Látta, hogy nem sokkal mellettük Zoritasz megdermedt, és feszülten figyelni kezdett. Tompa csörgés, tocsogás hallatszott abból az irányból, amerre ő állt, ezért intett mindenkinek, akinek csak tudott, hogy felhívja a figyelmet a közelgő veszélyre.

Olim a jelek szerint úgy érezte, ideje magára ölteni a bajba jutott kereskedő álcáját, ezért felkelt a tábortűz mellől, leporolta a köpenyét, mely alatt fegyvere lapult, és bizakodva az érkezők felé indult.

– Derék jó uraim! – szólította meg őket nyájasan, fennhangon. – A szekerünk itt vesztegel, de kihagyhatatlan üzleti ajánlatom van, ha segítenek megjavítani!

– Ez komolyan azt hiszi, hogy ez beválik? – kérdezte Lowri kételkedve.

– Ő is tudja, mi a terv… – felelte Kessix. – Nem értem, mi szükség van erre a színjátékra.

– Hé, miért van magánál az az ék? – kérdezte Olim, ugyancsak hangosan, a többiek számára is hallhatóan. – És miért van kihegyezve?

A kocsis a tenyerébe temette az arcát, kisvártatva pedig újra megpillantották Olimot, ahogy visszafelé fut a rögtönzött tábor felé.

– Ez egy idióta…! – nyögte a lány, majd hunyorogva próbálta kivenni a közeledő csürhe harcosait. – Nézd! – figyelmeztette Kessixet. – Tényleg elég szedett-vedett banda, rögtönzött fegyverekkel – mutatott feléjük. – De az a két számszeríjas patkány még veszélyes lehet…

– Lőjünk rájuk először! – felelte a gyík. – Tied a bibircsókos!

Lowri hiába célozta azonban meg a patkány fejét, célt tévesztett, és Kessix is csak fenéken találta saját célpontját. Szerencséjükre azonban a tömeg nem vette észre azonnal, hogy megtámadták őket. Amikor elérhető közelségbe kerültek, Evelyn fellőtte a szikrát a gödör mélyéről, az ágyú pedig hatalmas dörrenéssel lőtte ki az első lövedékét. A közel 30 főből álló előőrs 13 tagját rögvest el is kaszálták vele, Evelyn pedig vérrel borítva, lassan kiemelkedett a gödörből, és egy megidézett, lángszóró hatású varázslattal egyszerre három kultistát is sikerült meggyújtania. A támadók zavarodottan futkároztak, vagy a földön vonaglottak, és próbálták eloltani magukon a tüzet. Az egyikük egy olajos tócsába lépett, melynek következtében felrobbant az egyik magukkal vitt olajos hordó is, melynek lökéshulláma a még épen maradt katonákat is ledöntötte a lábáról. Többen is kicsavarodó végtagjaikat szorongatták, de a robbanás Evelynt is visszavetette a gödörbe.

– Remélem, nem ütötte meg magát – suttogta Lowri, miközben újratöltött, ahogy elnézett felettük a szemközti oldalra, ahol Viktória rejtőzködött, és azt kémlelte, nem kerítették-e be őket.

Mivel Sige, Mia és Tamra is a közelében helyezkedtek el, úgy tűnt, megindultak feléjük, felkészülve a közelharcra.

A kocsis következő lövése már lábon találta kiszemelt, szemölcsös patkány-ellenfelét, aki összeesett, és onnantól csak hason kúszva vonszolta magát a második hullámban érkező társai felé, akik nagyjából 20-an lehettek. Különféle mezőgazdasági fegyverekkel, vasvillákkal, kaszákkal, sarlókkal a kezeikben közelednek, az egyikük pedig meglepetésükre elterült Lowri újabb lövése következtében. Kessix rá nem jellemző módon elvétette kiszemelt célpontját, de a tömegben eltalált egy másik kultistát, aki szintén hátra hanyatlott.

– Még 17 van! – számolta meg a lány.

Godir és Ragan eközben a szekér mögött megbújva várakozott, és feléjük közeledett Sige, Mia és Tamra is. A jelek szerint mind a második ágyúlövésre készültek, de míg a patkányok újratöltöttek, a zsoldos egy lándzsavetéssel fejen talált egy közeledő minótaurusz kultistát.

– A fenébe! – sziszegte Lowri, ahogy a következő lövése elröppent célpontja mellett, és döbbenetére Kessix felpattant mellőle és az ágyúsok felé kezdett rohanni, majd a kocsi mögül Ragan is befutott a fák közé.

– Az anyád úristenit! – káromkodta el magát a gyáva gyík láttán, aki sokadjára hagyta már cserben.

Egy vasvillás futott arrafelé, ahol ő rejtőzött, ezért célzott és lőtt, keményen mellbe találva a kultistát, akiben a méreg azonnal el is kezdett dolgozni. Ezt követően félrehajította a számszeríjat, és megragadta a kardját, remélve, hogy boldogul majd vele. Godir ismét gerelyhajításra emelkedett ki a szekér mögül, mellyel egy újabb támadót sikerült megszabadítania a fejétől.

– Még 15-en vannak! – kiáltotta be a harctérre Viktória.

– Lőhetnének már…! – morogta Lowri, ahogy farkasszemet nézett az eléje lépő kultistával, aki egy rövidke tőrt szorongatott.

Feljajdult, ahogy bal karján egy kis vágást ejtett, de ahogy visszatámadt, ugyanúgy megsebesítette a karján a férfit. Nem tudott azonban megnyugodni, mert mind feléje, mind Godir felé 6-6 fő indult el, haragos csatakiáltással.

– Verdunért!

– Godir, hasra! – kiáltotta Viktória, ahogy észrevette, hogy a patkányok újra készek tüzelni.

A zsoldos a földre vetette magát, a lövés mégsem dördült el. Az ágyúsok mögé befutó Ragan, Zoritasz és Olim is győzködte a patkányokat, de azok a fejüket rázták, mert nem volt tiszta a terep számukra, és nem akarták, hogy a kalandorok közül bárkit is megsebesítsenek. Sige szélparavánt emelt Godir és az ágyú közé, hogy védje őt. Ahogy Mia és Tamra is odaért, a lovagkisasszony ijesztően rájuk förmedt, és neki már reszketve engedelmeskedtek. A lövés az első körben érkező kultisták maradékát teljesen felszámolta.

Mia kivonta a kardját, és pajzsát is bevetve fordult szembe a Godirt támadó, kisebb csoporttal, és megrohamozta az egyik vasvillást, halálos sebet ejtve rajta.

– Amit az elefánt a visszavonulókkal csinál, az még rosszabb! – kiáltotta az egyik kultista. – Előre!

Tamra meglengette újdonsült harci kalapácsát, és keményen fejbe találta az egyiküket, aki azonnal összecsuklott tőle, míg kedvese először a pajzsával, majd fegyverével suhintva tántorított meg egy másikat. A minótaurusz zsoldos, Ragan is feltartóztatott egyet, így a Godir felé haladó egység erősen megfogyatkozott.

Lowri úgy érezte, a sérült tőrös mellett hat újabb, ép ellenféllel nem fog egyedül boldogulni, így bevetette magát a fák közé, és megindult az ágyúsok felé, ahol társai csoportosultak, mert úgy vélte, ott már kevésbé lennének túlerőben vele szemben.

– Nincs megadás! – kiáltotta egy újabb kultista.

Lowri lába megbicsaklott, ahogy mögötte robbanás rázta meg a tájat. Ahogy megkapaszkodott, hátrapillantott, és észrevette, hogy Kessix egy nyeles gránátot hajított az üldözői után.

Ragan is mély, vérző sebet ejtett az egyik támadón, a még talpon maradó harcosok morálja azonban ezután szemmel láthatóan megbomlott. Tanácstalan pillantásokat váltottak egymással, majd botladozva észak-nyugati irányba menekülőre fogták a dolgot. Sige villanyfarkas varázslattal megbénította az egyikük lábait, így az elesett, és hason kúszva próbált tovább menekülni, mindhiába. Lowri lekapta a mellkasán keresztbe hajított kötelet, és egy ügyesen meglendített lasszóval elfogta egy másikukat, majd odarohant hozzá, és miközben a hátába térdelt, összekötözte a végtagjait. Mia harciasan rávetette magát az utolsóra, egy minótauruszra, aki megszédült pajzsának ütésétől.

– Ne hagyjátok a többit elfutni! – szaladt oda hozzájuk Viktória.

Godir, Ragan és Tamra a maradék 3 kereket oldó kultista után rohant.

– Jól vagytok? – kérdezte Mia az áldozatával való birkózás után, ahogy sikerült megkötözni mindhárom, élve elfogott ellenfelüket.

Lowri megrázta a vérző kezét, Evelyn pedig horzsolásokkal borítva odatámolygott hozzájuk.

– Gyertek, hadd lássam el a sebeiteket! – intette őket közelebb a nagyasszony, és fertőtlenítő, gyógyító készletével módszeresen kitisztítgatta és bekötözte a lányok sérüléseit.

– Nos, a létszámot tekintve ez alakulhatott volna sokkal rosszabbul is – jegyezte meg Sige, ahogy egymás mellett felsorakoztatta a foglyokat. – Szeretnéd te kihallgatni őket?

– Örömmel! – állt meg előttük magabiztosan Viktória. – Ha már a harcban ennyire nem vettétek hasznomat…

– Mit fog csinálni? – súgta oda Lowri Evelynnek.

– Szerintem belenéz a fejükbe – felelte a tűzmágus leány.

A nagyasszony arcán valóban koncentráció jelent meg, ahogy a viharvert foglyokat nézte. A minótaurusz elé lépett, és belenézett a szemeibe.

– Látsz valamit? – kérdezte Mia.

– Egy megbomlott elme szüleményeit… – sóhajtotta Viktória. – Állítólag több százan vannak, és egy hegyi barlang a rejtekhelyük. Próbált a hullámra koncentrálni, és hogy a gyönyörű hajamnál felfogva a fejemmel lengőtekéznek… Pedig tudhatná, hogy ez az egész marhaság – húzódott félmosolyra az ajka, és látta, hogy a „marha” szó hallatán a minótaurusz arca elszürkült a dühtől. – Húgicám, simogasd meg egy kicsit! – pillantott Evelynre, aki készségesen felgyújtotta a foglyot.

Társai elhűlve nézték a barbár kivégzést, és szűkölve arrébb próbáltak mászni mellőle, nehogy a tűz rájuk is átterjedjen. Viktória rájuk kacsintott, jelezvén, hogy ők következnek. Az egyik gúnyosan a képébe röhögött, de látványosan felpofozta őt. Odafordult a harmadikhoz.

– Veled lehet értelmesen beszélni? Akarod növelni a túlélési esélyeidet?

Evelyn, hogy nyomatékot adjon a szavainak, odatelepedett a megsült minótaurusz mellé, és elkezdett lakmározni belőle.

– Felfordul a gyomrom… – csóválta meg a fejét Lowri.

Látta, hogy Sige is viszolyogva szemléli az eseményeket, ezért intett Miának, és együtt elkezdték egy kupacba hordani az elhullottakat, és kiforgatni a zsebeiket. A zsákmányt egy külön halomba, a fegyvereiket egy másikba gyűjtötték. Az egyiküknél találtak egy vérpecsétes térképet a Malan Tael körüli hegyekről, Lowri pedig, mint a karaván vezető kocsisa, önhatalmúlag eltette, hogy későbbi útjuk során használhassák. Miután végeztek, Sige belekarcolta a csalétekként használt szekér egyik deszkájába, hogy „Minden szekér hőse”.

– Mia, ne felejts egy kis gyíkvért csapolni nekem! – kérte őt Viktória, majd visszafordult a rabhoz. – Van neve is az uradnak?

– Verdun.

– Szóval Verdun… – kutakodott az elméjében. – Egy óriási, harci elefántot látok, a hátsó, két lába helyett viszont kerekeken gurul.

– Akkor nincs ki mind a 4 kereke – jegyezte meg Evelyn.

– Szeretnénk megismerkedni ezzel a ti uratokkal! Ki tudja, talán még a szolgálatába is elszegődhetnénk! Hiszen láthatjátok, milyen erővel rendelkezünk! – mutatott Viktória végig a csatatéren. – Hasznos tagjai lehetnénk a követőinek, nem gondolod? Te fogsz elvinni minket hozzá! Szerintem bőségesen megjutalmazna érte! – sugallta neki.

A fogoly szinte nyáladzott a gondolattól.

– Te vagy a legértelmesebb mind közül! – folytatta a hízelgést a nagyasszony. – Mesélj nekünk Verdunről! Mit tudhatunk róla? Segíts megértenünk őt!

A jelek szerint tovább kutakodott közben a férfi elméjében, mert meglepetten odakiáltotta Sige-nek.

– Ennek a Verdunnek van egy léghajókhoz használatos gőzturbinája!

A viharmágus, aki mindig is arról álmodott, hogy egy nap léghajó-kapitány lesz, lelkesen odaoldalazott hozzájuk.

– És léghajója is van hozzá? – kérdezte izgatottan.

– Az nincs – rázta meg a fejét Viktória.

– Azzal foglalkozik, hogyan tud embereket bedarálni vele – felelte a fogoly.

– És ez benneteket is ámulattal tölt el?

A férfi bólintott.

– Szóval ti is feláldozzátok magatokat a tudomány oltárán, akarom mondani gőzturbináján?

– A kevésbé méltó alattvalóit szokta beáldozni. A Nagyúr igencsak meggyőző tud lenni.

– Na és hol szoktatok új tagokat toborozni?

– A fővárosban sok a munkanélküli lény…

– Ezek szerint az urad fizetőképes? – folytatta a faggatózást Viktória, és azt észlelte, hogy a férfi fejében felvillant a profánt által felhalmozott kincs képe.

– Az élet a legszebb ajándék – felelte a fogoly homályosan.

– De ha meghalnak, hogy élvezik ki a kincseket?

– Az urunk időnként tesz egy sétát az erdőben, és többedmagával tér vissza.

– Ezek szerint így toborozza az új tagokat – jegyezte meg Sige.

– És minden életforma egyformán értékes számára? – kérdezte a nagyasszony. – Minket is szívesen fogadna maga mellé?

– Igen. Eddig azt hittem, kegyed valami déli, theréni boszorkány, de a történtek láttán – nézett körbe a véráztatta csatatéren a férfi – … megnyugodtam.

– Ezek szerint észak felé találjuk az uradat?

– Ezen megmutathatja – vitte oda nekik Lowri a frissen zsákmányolt térképet.

A fogoly előredőlt és a nyelvével megnyalta az egyik hegy oldalát a pergamenen.

A kalandorok összenéztek.

– Egy ilyen úrhoz ajándékkal illik menni. Milyen kincseket szeret? – kérdezte Sige.

– Nem válogat – felelte a férfi. – Bár léghajója még nincs.

– Itt van a patkányok apátsága a közelben, ők is a tudományok nagy tisztelői. Velük emiatt nem akart konfrontálódni? – próbált minél többet kihúzni belőle Viktória.

– Az apátság nincs veszélyben.

– Ezt örömmel hallom – terült el mosoly a boszorkány ajkain, majd végzett mindkét megmaradó fogollyal.

~ Következő fejezet ~