Sziasztok!

Frissítettem a Let’s Shake it! adatlapját a 8. rész feliratával, valamint meghoztam japán bűnűgyi sorozatunk, a Cold Case 2. évadának befejezését is. Egy érdekes sorozattal búcsúzunk így, mely ha az epizódokban annyira nem is mindig domborította ki teljesen a bemutatott kort, érdekes volt számomra, ahogy egyik vagy másik utalásnak utánajárhattam, mely remélem, nem csak nekem segített a fordításban, hanem nektek is a a megértésben.

Következzen a hiányzó részekhez készült “nyomozómunka” eredménye hajtás után!

Ne feledjétek, hogy hétfőn kezdődik a Haechi sugárzása, így hamarosan annak is találkozhattok a fordításával az oldalon!

8. rész

A cselekményünk a 90-es években játszódik, és 1-2 elemével a 2. epizódban már találkoztunk. Ilyen pl. a “ganguro” jelenség, ahol a lányok a rájuk jellemző, halovány arcbőr helyett erős sminkkel vagy szolizással szokatlanul barnult bőrt, festett hajat és vad sminket használtak a hétköznapokban. Áldozatunk iskolatársa, Hitomi is ilyen ganguro-lány ebben a részben.

Maga az epizód érintőlegesen ugyan, de igyekszik bemutatni a nyugati szemmel nagyon furcsának, betegnek tartott “burusera” és “enjo kōsai” jelenségét, mely sajnos sokaknak elsőként jut eszébe erről az amúgy szép, távol-keleti országról. A “burusera” egyfajta fétisnek tekinthető, mely a fiatal lányok és nők fehérneműi iránt érzett (szexuális) vágyat jelenti. Ehhez kapcsolódik az ilyen fiatal lányok és nők által szándékosan fenntartott “iparág” is, a használt fehérneműkkel való kereskedelem, mely gyakran kiegészült a lányok által jellemzően ebben a korban hordott kötött, bő szárú zoknival is, ami szintén fokozta a rövid szoknyás, matrózblúzos lánykák iránt érzett vonzalmat a középkorú és idősebb férfiakban. A japán könnyűzene prominens alakja, Amuro Namie megjelenésében és színpadi öltözékeiben egykor maga is ezen a diáklányos vonalon mozgott, ami csak még jobban hozzájárult ahhoz, hogy az akkori tinédzserek körében rendkívüli népszerűségnek örvendjen ez a stílus, melyet “kogal“-nak neveznek – ami a japán “kōkōsei gyaru”, azaz “középiskolás csaj” szóösszetételből nőtte ki magát. Talán nem véletlen, hogy az énekesnő egyik slágere is felcsendül ebben az epizódban.

Ehhez kapcsolódik az “enjo kōsai“, ahol tulajdonképpen ugyanilyen fiatal lányok és nők pénzért, vagy egyéb juttatásokért (márkás, drága ruhák, táskák, ékszerek, stb.) cserébe hajlandóak voltak randevúra menni idősebb, ismeretlen férfiakkal, mely vagy csak társalgásban és evésben-iszogatásban merült ki, vagy akár szexuális természetűvé is vált. Noha a japán törvények szigorúan szabályozzák mindkettőt, és 18 év alatti lányok pl. nem adhatnak el olyan használt fehérneműt, melyek testnedvekkel vannak átitatva, és a prostitúció is hivatalosan tiltott az országban, mindkettő a mai napig jelen van a társadalom életében, és a diáklányok ennek segítségével máig könnyen tudnak egy kis mellékes zsebpénzhez jutni.

A korrajz mellett pedig megtudjuk, hogy milyen családi nehézségekkel küszködik Motoki, a főnök, valamint Tachikawa.

Ebben az epizódban az alábbi dalokkal találkozhatunk:

East End x Yuri – Da.Yo.Ne

Spitz – Namida ga Kirari

TRF – Crazy Gonna Crazy

Amuro Namie – Sweet 19 Blues

9. rész
Remélem, a kor kitekintője nem lesz túlságosan bonyolult vagy szövevényes, igyekeztem az elérhető angol és csekélyke magyar források segítségével saját magam számára is összeállítani a képet, hogy megértsem az egyik-másik utalást, amit a dialógusok során a karakterek elejtenek. Elöljáróban elmondható, hogy bár minden háború rossz, áldozatokkal jár és megnyomorítja annak résztvevőit, melyből nyilván a japán hadifoglyoknak is bőven kijutott, ez a 2. világháborúban más nemzetek tagjai ellen elkövetett háborús bűnökről saját társadalma felé mélyen hallgató, lapító nép azonban kissé mintha túltolná jelen epizódban az áldozat-szerepet. Ettől függetlenül ez egy érdekes rész, remélem, számotokra is az lesz.

1. Elsőként rögtön Sato Eisaku (1901-1975) nevével találkozunk egy cikkben, melyben a megnevezett úr bebörtönzését követelik. Sato viszonylag ambivalens figura, ha a történelem alakulásában betöltött szerepét vizsgáljuk, nehéz megmondani, a mérleg nyelve merre billen nála. Tény, hogy
– voltak vívmányai és rendelkezései, melyek segítettek a háború utáni Japán gazdasági fellendülésében;
– ő volt a leghosszabb ideig, megszakítás nélkül regnáló miniszterelnöke az országnak;
– ügyesen lavírozott az USA és Kína közt a diplomáciai kapcsolatok terén;
– segített az 1964-es nyári olimpia szervezésében;
– élharcosa volt Japán nukleáris leszerelésének, és az atomenergia békés használatának népserűsétése mellett emelt szót, mely törekvései kapcsán egyrészt sikerült visszacsatolni Okinava szigetét az Egyesült Államoktól (mely a szigeten állítólagosan nukleáris arzenált állomásoztatott), és ami miatt összességében végül Nobel-békedíjjal is jutalmazták őt.

Mindazonáltal számos botrány övezte munkásságát, mely a gazdaság, közélet, de még az élsport közegébe is beférkőzte magát. Sato 1949-ben lépett politikusi pályára, pont, amikor a háború utáni egyik legnagyobb korrupciós botrány kezdett kibontakozni. A háborút követően az bankok igyekeztek olyan kulcsfontosságú iparágakba pénzt pumpálni, mint kohászat, bányászat, vegyipar (azon belül is főként a mezőgazdaság és rizstermesztés számára elengedhetetlen műtrágyagyártás), melynek kapcsán 1948-ban a Shouwa Denkou nevű műtrágyagyártó vállalat (akkori árfolyamon) 2,36 milliárd jenes támogatást kapott. A cég vezetője azonban ezért a nagylelkű támogatásért cserébe visszacsorgatott az összegből 100 millió jent különböző kormányhivatalnokok zsebébe. Mindez szinte egyidőben zajlott a szénbányák államosítását ellenző tiltakozásokkal kapcsolatos korrupciós botránnyal, melynél a privát kézben lévő bányatulajdonosok kemény összegeket fizettek bizonyos politikusoknak azért, hogy a bányáik ne kerüljenek állami tulajdonba. A két botrányba az akkor regnáló Ashida-kabinet belebukott, mert az országgyűlés főként demokrata párti tagjaihoz vándoroltak ezek a kenőpénzek. 1949-ben a Liberális Párt választásokat rendelt el, és az epizódban is megemlített Shigeru Yoshida (1878-1967) került a miniszterelnöki székbe, aki szintén hosszú ideig töltötte be ezt a tisztséget. A politikusok fogadkoztak, hogy nemzetközi egyezményeket követve igyekeznek leépíteni a korrupciót, több-kevesebb sikerrel…

A koreai háborúban (1950-1953) a japán hajóépítő ipar jelentősen megszedte magát, a háború után azonban hanyatlásnak induló ágazat iparmágnásai politikusok és törvényhozók lefizetésével igyekeztek kedvező hitelfelvételekhez és állami támogatásokhoz jutni, hogy ezáltal előnyösebb gazdasági helyzetbe kerüljenek. 71 politikust, üzletembert és bürokratát tartóztattak le a botrány kapcsán, 32 ellen emeltek vádat, 23-at elítéltek, de csak 1 kapott letöltendőt. Ez volt az 1954-es hajóépítési botrány, mely történetünk idején volt épp kibontakozóban.

A 60-as években (utólag) csak “Fekete köd“-botrányként emlegetett korrupció-sorozat szintén a Sato-kormányzat és az általa vezetett Liberális Demokrata Párt hírnevén ejtett újabb és újabb csorbát. Ezek nem voltak akkora horderejűek, mint a korábban említett hajóépítési vagy Shouwa Denkou-botrányok, ám a séma ugyanaz volt:
– különböző nagyvállalatok (pl. a Kyouwa cukorgyár) diszkréten “honorálták” bizonyos kormánypárti politikusoknak a kedvező banki hiteleket;
– politikus visszaéltek a befolyásukkal és a saját választókörzeteikben különböző kedvezményeket, fejlesztéseket értek el (pl. Arafune Seijurou elrendelte, hogy a gyorsvonatok a saját térségében lévő kisvárosokban is álljanak meg, ami miatt le kellett mondania a közlekedésügyi miniszteri tisztségéről);
– az egyik politikus állami pénzen utaztatta a lányát a nászútra
– egy másik politikus állami tulajdonban lévő repülővel utaztatta magát és saját támogatóit egy kinevezésének megünneplésére, stb.

Mindezek ellenére a következő választások során a Sato-vezette Liberális Demokrata Párt keveset vesztett csupán a népszerűségéből és azóta is szinte csak 2 kisebb megszakítással, de folyamatos kormányzó erőt képvisel Japán politikai életében. A “Fekete köd” után kapta a nevét az az 1969-1971-es botránysorozat is, mely a japán profi baseball-liga és autóverseny-szcéna számos mérkőzéseinek/futamainak megbundázásáról szólt, melynek következtében számos neves sportoló és versenyző pénzbüntetést, hosszú idejű vagy örökös eltiltást kapott.

2. Daigo Fukuryu Maru

Ez se egy vidám történet. 1954 márciusában (azaz pont az epizód cselekményének idején) az Egyesült Államok atomkísérleteket hajtott végre a Marshall-szigetek közelében fekvő Bikini-korallzátony környékén, melynél a Daigo Fukuryu Maru nevű tonhalas halászhajó és annak 23 fős legénysége a robbanás közelében tartózkodott, és a sugárzásnak kitéve megbetegdtek. Rátett egy lapáttal a történtekre, hogy a kezelések során kapott vérátömlesztések következtében a legénység tagjai hepatitis C-vel is megfertőződtek [ez visszacsatol kicsit az ellenőrzetlen vérkészítményekkel való machinálásra néhány epizóddal ezelőtt!], melybe a hajó rádiósa végül bele is halt, a többiek szerencsére felépültek. A hajó eredetileg nem tartózkodott veszélyes területen, ám a robbantás kétszer akkora erővel sült el, mint amire az amerikaiak számítottak, ezáltal a robbantással járó szennyeződés, finompor a veszélyzónán kívülre is hullott – ahol a hajó épp halászott.

A hajósok több órán keresztül ki voltak téve a sugárzó anyagok közelségének, mire vissza tudtak vonulni megfelelő távolságba. A por a robbantás következében a korallzátonyból felszálló radioaktív “maradék” volt, melyet a halászok a hajón puszta kézzel igyekeztek zsákokba tömni. Hamar a rosszullét jelei kezdtek mutatkozni rajtuk, ezért útnak indultak a Jaidzu-kikötőbe [ahová az egyik újságírót küldik az epizódból], ahová végül 2 héttel később meg is érkeztek. Látva a tüneteket (és ezektől most megkíméllek titeket…) a japánok felvették a kapcsolatot az amerikaiakkal, akik 2 tudóst küldtek ugyan, hogy tanulmányozhassák az utóhatásokat a betegeken, de hivatalosan nem nyújtottak segítséget az áldozatoknak. A szovjetekkel vívott nukleáris fegyverkezési “harc” kellős közepén nem akarták elismerni, hogy hol tartanak saját kísérleteikkel, ezért igyekezték kormányzati szinten eltusolni a történteket. Eisenhower elnöknek azt a tájékoztatást adták, hogy a hajót szovjet kommunista kémek vezették szándékosan a robbantás közelébe, hogy a legénység sugárbetegség áldozatává váljon és ez nemzetközileg is rontson az USA hírnevén. Vicces módon az amerikai élelmiszer-biztonsági hivatal azért szigorú korlátozásokkal sújtotta a japán tonhal-importot az amerikai piac felé, mely azért többé-kevésbé csak elismeri, hogy a térségben halászó hajókról származó tonhal talán mégsem olyan biztonságos emberi fogyasztásra…

Az USA később az elhunyt rádiós családjának mai árfolyamon kb. 26 ezer dollár kártérítést fizetett, a két ország pedig megállapodott egy kb. 15,3 millió dolláros jóvátételben, melyből mindegyik túlélő halász mai árfolyamon kb. 52 ezer dollárnyi összeget kapott.

Ebben a részben az alábbi dalok hallhatók:

Eri Chiemi – A Guy is a Guy

Yukimura Izumi – Harukanaru Yama no Yobigoe

Eri Chiemi – Tennessee Waltz

Yukimura Izumi – Omoide no Waltz

Koshiji Fubuki – Ai no Sanka

10. rész
Ebben az epizódban sok magyarázatra vagy háttérinfóra nincs szükség. Egy lassan építkező, ám a végére annál fordulatosabb bűnesettel van dolgunk, ami rávilágít kicsit több súlyos társadalmi problémára: az online és valós zaklatás, a “stalker”-ek okozta veszélyre, az érzelmi zsarolás, kizsákmányolás következtében megbillenő lelki egyensúlyra és énképzavarra, a társadalomban uralkodó depresszióra, mely a munka és a magánélet közti egyensúly felborulásával egyre csak súlyosbodik, és olyan önpusztító gondolatoknak ad teret, melyek az emberre és környezetére is egyaránt veszélyt jelentenek… Vigyázni kell, na.

Ettől függetlenül nekem tetszett ez a rész, kicsit feljebb is billentette a sorozat értékelését nálam, mert bár érdekes korokban érdekes bűncselekményeket (és azok megoldását) mutatta be, kicsit mintha elmaradt volna az előző évad lendületességétől. Remélem, azért tetszik majd neked/nektek! Remek dalokkal és a mellékszerepekben olykor igencsak prominens színészekkel találkozhattunk, akiket több sorozatból ismerhetnek a már nézők. Aztán ha egyszer még lesz folytatása… akkor azt is szívesen vállalom majd.

Az alábbi betétdalokkal búcsúzik a történet:

Amuro Namie – Hero

Back Number – Mabataki

One Ok Rock – We Are