Filed in ajánló duel Egyéb hírek japán koreai live magyar felirat moon lovers moonlight drawn by clouds signal (japán) video girl ai 2018

Live #5 és féléves visszatekintés

Sziasztok!

Elkészült és felkerült a Live c. sorozat 5. részének magyar felirata.

Továbbá érkezett három új videó a Voice 2. évadához, melyek egyre izgalmasabbá teszik a várható cselekményt. Főszereplőnk, Lee Jinwook kapott egy sejtelmes, második teasert, de feltűnik Lee Hana teaserében is. Emellett felkerült az OCN hivatalos Youtube-csatornájára egy rövidke werkfilm az eddigi előzetesek forgatásáról. Izgatottan várjuk a továbbiakat!

Továbbá az elmúlt évekhez hasonlóan szerettem volna megosztani veletek, hogy idén milyen sorozatokat láttam eddig, ám a vélemények, értekezések egyre hosszabbak és hosszabbak lettek az idő múltával. Ezért ahelyett, hogy mindent egy gigaposztban tennék közzé december végén, úgy döntöttem, az év első felében befejezett történeteket és a róluk szóló véleményeket közzéteszem most.

Hajtás után spoilerekre felkészülni.  😎

Arang and the magistrate – 10/4

Ígéretesnek hangzó, a koreai folklór egy megható történetét feldolgozó sorozat, mely totális érdektelenségbe fulladt. Felesleges, hosszú, és nevetségesen előadott monológok, semmi dinamika vagy következetesség a cselekményben. Egy nehéznek tűnő ellenség végtelenül könnyű legyőzése, és banális befejezés. Kevés dolog van, ami emlékezetessé teszi a történetet. A zene szép ugyan, a sehova nem haladó cselekmény miatt azonban idővel repetitív. A két égi istenség interakciója egymással, kettejük beszélgetései, a díszleteik és jelmezválasztás legalább náluk különleges volt. Az égi hajadonok ruhája egészen elragadó (Muyeong főleg). Sokkal több lehetett volna ebből a történetből, ha igyekeznek megmaradni a legenda fő vezérfonalánál, és nem csinálnak belőle feleslegesen egy ilyen kusza, értelmetlen cselekményt.

De hé, legalább Yoo Seungho kecskét simogat. 😀

 

Queen for 7 days – 10/10

Az Arang okozta csalódás miatt nem szívesen vágtam bele ismét egy történelmi sorozatba, nem akartam, hogy ez a The King’s Face után esetleg a harmadik csalódás legyen ebben a témakörben. Viszont a sorozat a sugárzás óta érdekelt, furdalta az oldalamat a kíváncsiság, milyen is lehet. És hát Park Minyeong neve mindig garancia a minőségre. Semminek nem néztem utána a történettel kapcsolatban, szerintem még egy előzetest se láttam, de hirtelen felindulásból csingummal belevágtunk, hogy egyszerre nézzük végig. És hát már az első rész után elvarázsolt. 1 rész után több szépség, tartalom, dráma, ÉLET volt benne, mint az Arangban 20 részen keresztül. Egészen a végéig rabul ejtett a tragédiájával, a kiváló, önfeláldozó és bátor hősnő ábrázolásával, ahogy még a gonosz Yeonsan királlyal is tudtam valamennyire szimpatizálni… Na és a zenéje. Valami egészen andalító. ♥ Szép, kerek történet, fájdalmas, mégis a történelmi eseményekhez valamelyest hű befejezéssel. Maradandó élmény marad, és mindenki számára kötelező darab.

 

I am not a robot – 10/9

A Queen for 7 days drámai, érzelmes befejezése után csingummal két sorozaton lamentáltunk, és végül emellett a könnyedebb hangulatú, napjainkban játszódó sztori mellett döntöttünk. Hamar ledaráltuk, mert bűbájos és kedves kis történet, noha engem sok ponton a Strong Woman Do Bongsunra emlékeztet (különc, kocka, fiatal vállalatigazgató, aki megismerkedik egy szokatlan fiatal lánnyal, aki melléje szegődik, és lassan szerelmesek lesznek egymásba, mindeközben a háttérben egy bűntény van kibontakozóban, amit együtt fejtenek meg, társaik segítségével, majd eljön a happy end). Yoo Seunghónak szinte minden sorozatát láttam már, az alakításában eddig sosem csalódtam, most sem. Chae Soobinre a Moonlight Drawn by Clouds c. sorozatban figyeltem fel; egy nagyon érzelmes, intelligens színésznőnek tűnik, a szerepén is meglátszott, mennyire tehetséges. Rengeteget nevettem a vicces jeleneteken, meghatódtam a szerelmes-érzelmes pillanatokban, így azt kell mondjam, ez egy remek sorozat. Kicsit a végére laposodott el a történet, de ezt aligha tudom felróni komoly hibának.

 

Remember: War of the son – 10/5

A “Robot” után csinguval nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a Rememberbe, Yoo Seungho egy korábbi munkájába. Mivel hihetetlen sztárparádé várt ránk, nem aggódtunk, de valami motoszkált bennem régóta, ami miatt eddig nem kezdtem bele a sorozatba. Nem igazán szeretem a jogi, ügyvédes-ügyészes sorozatokat, ez pedig keményen az, szóval talán nem volt véletlen, hogy ennyit halogattam. Valahogy tudatalatt ráérezhettem a dologra, mert a kiváló karakterek és színészek ellenére egy elég pocsék forgatókönyv és történetvezetés fogadott, melyben ismét felborult az egyensúly a jó és a rossz oldal között: a jó diadala szerény és jelentéktelen, míg a rossz oldalé szinte fanfárokkal körbeharsogva van a képünkbe tolva. Mindenki korrupt, mindenki megvesztegethető, alig van valaki, akiben lenne valamicske tartás. A történet feléig építkezik a jó oldal, igyekszik felvenni a versenyt az ellenséggel, és kegyetlenül veszít; de annyira, hogy a néző is totál reményvesztetté válik, és már a sorozat felénél megcsömörlik az egésztől. Mondhatnánk, hogy a végére válik izgalmassá, de nem, mert számomra az utolsó néhány részt szenvedés volt végignézni: teljes érdektelenséggel néztem az amúgy semmilyen meglepetést nem tartogató befejezést (mert nem is igazán volt az a kérdés, hogy mi fog történni, hanem az, hogy hogyan). Az pedig, ahogy a sorozat az Alzheimer-kórral kapcsolatos dolgokat kezelte, egyenesen felháborító és hiteltelen volt. 5 pontot csakis a fantasztikus alakításokra kap, másra nem.

 

Saimdang – Light’s Diary – 10/7

A Remember nagyon kedvemet szegte, így szinte hetekig csak vaciláltam, milyen sorozatot kezdjek el. Valahogy felerősödött bennem a vágy, hogy megint valami történelmit nézzek, abban reménykedve, hogy az hasonlóan jó lesz a Queen for 7 Dayshez. Ezért hosszú töprengés után a Saimdangra esett a választásom. Az első 6-8 részt kellemes lelkesedéssel néztem végig, izgalmas, fordulatos volt a történet (én amúgy is szeretem az ilyen lélekvándorlós, reinkarnálódós dolgokat). A színészek is nagyon jók voltak: az elképesztően tehetséges (Duelből is ismert) Yang Sejong (akiről még mindig hihetetlen, a Saimdang volt az első sorozatszerepe…!), a gyönyörű hősszerelmes Song Seungheon, a rengeteg, sokszínű mellékszereplő… És meglepő módon pont Lee Youngae nem. Talán csak rosszul volt megírva a karakter mind a jelenben, mind a múltban, mert nagyon szolgalelkű, esetlen figura lett mindkettő, amivel nehéz azonosulni. Aztán ahogy a történet haladt, egyre jobban lehetett látni, hogy el van cseszve a forgatókönyv. Olvastam, hogy nagy gondok voltak a sorozattal, és a nézettség miatt le is rövidítették, annak ellenére, hogy az SBS nagyvonalúan a Descendants of the Sun sikeréhez hasonló hájpot akart vele elérni. Ezek az emberek semmiből se tanulnak? Nem értik meg, hogy nem kell ostoba össze-vissza vagdosással széjjelbarmolni a sorozatokat? A Moon Lovers bukása nem volt elég, ugyanezen okok miatt? A sorozatban teljesen felborult az egyensúly a jelen és a múlt között, volt, hogy 4-5 részen át csak a múltban időztünk, a jelen karaktereit meg egyáltalán nem is láttuk. Nem lehetett eldönteni, mit akartak a készítők kihozni belőle, a végén pedig sok jelenet vagy fordulat a vágószobában maradhatott, mert az utolsó rész szinte egy OST-re összevágott flashback MV, amiből az ember az ég világon semmit sem tud kihámozni. Most találkozott végül Saimdang és a herceg vagy sem? Megérezték egymás halálát, és a lelkük szaladgál a toszkán palotában, örök boldogságban, mint amolyan paradicsomi környezetben? Miért nem volt egy közös jelenete sem a jelenben Song Seungheonnak és Lee Youngae-nek? A férfi is őrzött emlékeket a hercegből, vagy neki semmi köze nem volt hozzá? Egy csomó kérdés, amit sok-sokkal lehetne még folytatni…

 

Denei Shoujo: Video Girl Ai 2018 – 10/3 (a végére 4-5)

Mikor december környékén megtudtam, hogy hamarosan bemutatják ezt a sorozatot, nagy izgatottság tört rám. A Video Girl Ai anime sorozata a legeslegelsők közt volt, amit már nem tévés szinkronnal, hanem japánul néztem meg, máig a fülemben csengenek a nyitó- és záróklip betétdalai, és mindig is kellemes emlékekkel eltelve gondoltam vissza rá. Szóval nagy várakozásokkal eltelve készültem erre a soroztatra és annak fordítására. Sajnos azonban a történet cserben hagyott, és ismét rá kellett jönnöm, hogy a romantikus sorozatok, de különösen a japán melodrámák világa nagyon távol áll tőlem és az ingerküszöbömtől. Egy végtelenül egyszerű dialógusokból felépülő, unalmas, vontatott cselekményt prezentált a dorama, felejthető alakításokkal, aminek 1-2 visszautaláson kívül sok köze az eredeti történethez nem volt. Ez nagyon elszomorított, és emiatt fordítani is sokkal nehezebb volt. Már-már azon gondolkoztam félúton, hogy abbahagyom, hogy hisz úgyse nagyon nézi senki, nem dőlne össze a világ, ha nem készíteném el. De aztán úgy voltam vele, hogy ha már elvállaltam, fejezzem is be, nem fogok belehalni 20 perces epizódokba, legfeljebb lassabban lesz kész. Talán ez, talán a szokatlan nyelvezetű angol felirat okozta azt, hogy 1-1 rész javítása szinte hosszabb volt, mint egy 7-800 soros, egyórás koreaié, mert volt, hogy többször is össze kellett néznem a magyar feliratot a filmmel, ugyanis képtelen voltam rájönni, mégis mit akart az angol kifejezni. És még így is voltak homályos pontok. Összességében a sorozat több sebből is vérzik, és az egyik legrosszabb, amit az elmúlt években láttam (a The Queen Inhyun’s Man és a Bride of the Water God méltó társra lelt…). A vége mégis valahogy meghatóra sikeredett, és tanulságos volt. Elgondolkoztam. Megannyi jelenet volt, amit dühítő, vagy legalább minimum bosszantó volt nézni, néhány egyenesen kínos (kb. Rika minden jelenete), ami nézőként rendkívül frusztrált. Szóval eltöprengtem. Vajon mi lehet egy jó sorozat ismérve, ha nem az, hogy kivált VALAMILYEN érzést az emberből, legyen az pozitív vagy negatív? Szóval az unalmat felváltotta a látszólag sehova nem haladó cselekmény okozta bosszússág, a Sho teszetoszasága okozta fejcsóválás, Rika kínos igyezete láttán az “én eret vágok“-érzés, Nanami és Tomoaki zátonyra futó párkapcsolata láttán pedig “hát, ez sajnos nagyon gyakran ilyen a valóságban is” fíling. Nem tudom, mit akart mondani a sorozat mindezekkel az érzésekkel, de valamit mondott. És ez nem feltétlenül rossz.

 

Time between dog and wolf – 10/7

Nem állt jól az idei mérleg a jó és rossz sorozatokat illetően, amikor ismét döntenem kellett, mi legyen a következő sorozat. A megnézendő lista egyre csak gyarapodott, de ismét csak olyat kellett választani, amit már rég lefordítottak. Mert ha nem így tettem volna, és neadjisten még meg is tetszik a történet, tuti idegbajt kaptam volna, hogy nem kezdhetem el fordítani, és akkor nem tudnék az épp futó fordításaimra koncentrálni. Szóval hosszas tépelődés után úgy gondoltam, ideje visszanyúlni megint “a nagyon múltba”, hátha a néhány éve látott Resurrection példáján okulva ez is megtetszik majd. Lee Junki és számos más, jól ismert arc, nyomozós, verekedős, külföldön is forgatott sorozat – így ennek szavaztam bizalmat. Úgy döntöttem, kitartó leszek, pedig már az első rész után halálosan untam magam. Jó, akkor még csak a gyerekszínészes jelenetek mentek le, gondoltam magamban, adjunk esélyt a felnőtt színészeknek is. Így hát haladtam előre, 2-3-4. rész… És egyszerűen nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy miért nem tetszik. Hogy mi hiányzik. A technológia (mobilok, számítógépek, operációs rendszerek) olyan volt, amilyen, ezt nem róhatjuk fel annak a kornak. A divat annyira sokban nem különbözik a maitól, talán “hétköznapibb, viselhetőbb” volt, mint sok mai ruha, amibe a színészeket, színésznőket a sorozatokban öltöztetik. Aztán rájöttem, mi a baj. A ZENE. Mint valami rossz, 90-es évekbeli amerikai szitkom vagy ócska szaxofondallamos pornó zenéje, amivel nem is értem, mit próbáltak kifejezni. Hangos, egyenesen harsány, ami nem illik a jelenetekhez, és teljesen más, mint a mai sorozatok finom, gyöngéd háttérzenéi. Nem sikerült bevonzania, sok részen át csak szenvedtem. Aztán eltelt még 5-6 epizód, és maga a cselekmény és a színészek játéka valahogy mégis marasztalni kezdett. Nem bántam meg, hogy csakazértis kitartottam, mert egy izgalmas és remek befejezés kerekedett ki belőle. Megerősítette bennem, hogy nem szabad elrettenni a régebbi sorozatoktól, mert lehetnek ritka kincsek köztük.

 

Doctor Stranger – 10/6-7

Nehezen tudok osztályzatot adni ennek a sorozatnak. Mivel észak-koreai vonal volt benne, kémkedés, ármánykodás, úgy voltam vele, miért is ne, vágjunk bele. Az orvosos sorozatoknak nem vagyok különösebben rajongója, de meglepő módon nem is ez volt az, ami a sorozatban a legjobban zavart. Hanem Ji Seyeon. Miért, MIÉRT adnak ennek a színésznőnek még mindig viszonylag fontos szerepeket? Idegesítő, affektáló nő, és itt (is) egy elviselhetetlen figurát alakított, akivel lehetetlen volt bármilyen szimpátiát kialakítani, a történet pátosza persze megkívánta, hogy a(z egyik) legnagyobb áldozatszerepet pont ő kapja. Egy rideg, érzéketlen karakter, aki nem méltó a főhős (Lee Jongsuk) jóságához, de persze az fülig szerelmes belé és a világ végére elmenne érte. A készítők végig homályban tartották a nézőt, hogy ő most csak egy imposztor vagy tényleg a főhős szívszerelme. Egy veséje volt, vagy kettő? A felvételeken először nem sok látszódik. Hol vannak a lőtt sebek nyomai a testéről? Ja, milyen kényelmes, eltávolították róla plasztikai műtéttel. Megvetően és kimérten bánik a főhőssel, de aztán higgyük el egy jelenettel később, hogy ő mégis mennyire szerette?! Közben senki, SENKI nem kételkedik, hogy lehet, hogy ő nem is valódi. Mert hát nem túl életszerű, hogy egy vesetranszplantáció után 2 évvel valaki, aki az életét Észak-Koreában élte le, tökéletesen egészséges testtel, kiváló szakmai képesítéssel (altatóorvos) képes beilleszkedni a dél-koreai demokratikus társadalmi légkörbe mindenféle idegenkedés nélkül, vígan tipeg a magassarkúiban (amúgy is milyen kórház ez, ahol minden doktornő magassarkúban meg miniszoknyában mászkál egész nap?), de közben azért ért a harcművészetekhez és fegyverforgatáshoz is, és kellően tud érvelni az észak-koreai kémhálózat tagjaival szemben is. Az embert homlokon csapja a felismerés: de hát ez egy Mary-Sue figura!  😡 Hát már tudom is, miért gyűlöltem minden pillanatát a filmvásznon. A többi színész rajta kívül teljesen elfogadható volt, a kisebb szerepekben megjelenő figurák remek összhangot teremtettek. Park Haejin gyönyörű, akár egy antik szobor, Kang Sora érzelmes, vicces, teljesen életszerű és szerethető nőalak, akivel könnyű azonosulni. Sajnos túlságosan el lett húzva a történet ezzel a Lee Jongsuk és Park Haejin közti állandó versengéssel: most ez válik kegyvesztetté, most azt rúgják ki, de másnap máris visszaveszik, döntetlen, még egy kör, ez is döntetlen, még egy kör, csak még egy műtét, csak még egy… Úgy voltam vele, hogy azt a szerencsétlen elnököt már sose fogják megműteni, aztán az is egy legyintéssel le lett tudva. Összességében lehetett volna ez egy ennél sokkal jobb sorozat is, de meglepő módon pont az orvosi része, amitől a legjobban idegenkedtem, volt a legprofesszionálisabban megjelenítve.

 

Squad 38 – 10/3

Sokan, sőt, még csingum is lelkesen ajánlotta ezt a sorozatot, és mivel megint olyan “meh” hangulatom volt, amikor semmi sem tetszik és semmi sem jó, gondoltam, miért ne, hátha valami jó pörgős kis OCN-sorozat lesz. Megmondom őszintén, már az első részben éreztem, hogy ezzel baj lesz, és a végére érve nemhogy javított volna ezen a sorozat, hanem még rontott is. Egyrészt nem értem, miért 38-as egység a címe, mikor ilyesmiről szó se esik az egész történetben. A Ma Dongseok alakította Sungil a 3-as számú adósságbehajtó egység vezetője. Vagy a csalókból álló bandát kellene annak tekinteni? Semmi magyarázat. (utánaolvastam hát, és úgy részben megvilágosodtam, de szerintem egy címet nem a Wikipédiának kellene megmagyaráznia a nézőnek… hanem a sorozatnak…) Másrészt Ma Dongseok. Képtelen elvinni a hátán egy sorozatot és főszerepet, másból sem áll az alakítása, csak kifejezéstelen arccal bámulás, motyogás, lesütött szemmel hajbókolás és bocsánatkérések. Persze, hogy kell a kontraszt, hogy a csalóknak legyen módja kikupálni őt, és látványos legyen a “fejlődése”. De ő egyszerűen kevés erre. Seo Inguk jól érzi magát a szerepében, ez nem vitás, sokoldalú az alakítása, ahogy az tőle elvárható. De a történet keveset tesz alá. Ez pedig a harmadik nagy negatívum. A sztori. Miért kellene azt hinnünk, nézőnek, hogy csalókat nézni menő, izgalmas, dicséretes, ahogy kifosztanak másokat? A rossz meglopja a rosszat – miért is jó ez nekünk? Mert az egyik rossz nagyon rossz, már-már gyomorforgatóan rossz (a gazdag adócsaló üzletemberek nagy fekete autókkal, akik állandóan arról dicsekednek, hogy övék a világ, a kisember meg dögöljön meg), a csalók meg furfangosak és ügyesek. Az adósságbehajtók inkompetens aktakukacok, akiket mindenki palira vesz. Nincs SENKI, akivel azonosulni lehetne. Nincs miért izgulni, nincs kinek szurkolni. A nézőből teljes közömbösséget vált ki a történet. Ja, hogy eltelik a sorozat 3/4-e, és az arcunkba csapják, hogy amúgy minden előre el volt tervezve (a csaló srác és az adósságbehajtó melák találkozása, az addig felépített csalássorozatok, stb.), megismerjük a tragikus sorsú csaló srác múltját, és hogy mi motiválja… Sajnálom, de ez ekkorra már teljesen hidegen hagy. És még ő papol a többi csalónak (meg a nézőnek) arról, hogy mutassuk meg, hogy a jók is nyerhetnek, szálljunk szembe még egyszer a gonosszal? Köszönöm, nem, ez teljességgel hiteltelen. A sorozat teljes narratívája, forgatókönyvének felépítése egy kudarc, ahogy a lineáris történetvezetés, ok-okozat és időrendiség megtartása helyett össze-vissza ugrál az időben, ide-oda beszúr 1-1 jelenetet, aminek meg kell magyaráznia egy X résszel korábban látott mozzanatot, amitől a nézőnek rá kellene eszmélnie, hogy “Ó, már értem!“. De nem. Ez a történet katasztrófa, amellett, hogy borzasztóan unalmas és vontatott is. Egyedül a zenéje érdemel némi említést, de az se sokat.

 

Signal 2018 – 10/8

Kár azt hinni, hogy ez a sorozat majd valami újat fog mutatni: aki látta a koreai változatot, tudja, hogy annak licenszelt remake-jéről van szó, így óhatatlanul párhuzamok várhatók a két történetben. Meglepő módon a női főszereplő, a Sakurai őrmestert alakító színésznő munkája hihetetlenül gyenge, mikor a koreai változatban rendkívül erős, meghatározó figura volt. Ellenben Saegusa és Ooyama kivaló, messze kimagaslik a közegből, és legalább nekik sikerül valamit kihozni az amúgy abszolút unkreatív történetből. A koreai változatban pont az volt a rendkívüli, hogy megtörtént eseteket dolgoztak fel, ténylegesen megoldatlan bűncselekményeket, amik miatt a közvélemény is a készítők mellett állt, hisz régi sérelmek ezek, melyek fájó sebek a koreai társadalom testén. De a japán változat mindössze annyit tett, hogy ezeket a bűncselekményeket és azok megfejtéseit lemásolta, átültette Tokióba, és kész. Pedig azért Japánnak is vannak híres, megoldatlan bűncselekményei (számos szektás merénylet, a 300 millió jenes rablás, stb.), amikre szépen rá lehetett volna húzni a történetet. Nyilván több idő kellett volna hozzá, meg pénz és energia, de… Talán érdekesebb, izgalmasabb cselekményt kaptunk volna. A koreai sorozat ismeretében szinte felirat sem kell hozzá, mert úgyis tudjuk, hogy miről beszélhetnek, mi fog történni. A befejezés pillanatáig minden kiszámítható, egyszer sem ér minket meglepetés. Nem lett egy rossz feldolgozás, bár lehetett volna alaposabb. Kitamura Kazuki (az Ooyama őrmestert alakító színész) briliáns alakítása már-már a Cho Jinwoong alakította Lee Jaehan méltó párja, rendkívül tehetséges. Ha valami miatt, akkor miatta érdemes megnézni ezt a rövidke sorozatot.

 

Tree with deep roots – 10/4

A Squad 38 minden tekintetben izgalommentes és fárasztóan lehangoló befejezése után majdnem feladtam. Épp elkezdődött a japán Signal, mondtam magamban, inkább előveszem a koreait is, és megnézem vele párhuzamosan újra, hogy feltöltődjek, mert már nem bírom, hogy sorozatosan csak csalódnom kell a sokak által ajánlott, hájpolt, vagy megnézendőnek tartott, koreai történetekben. De vágytam valami szép történelmire is, amiben nem csak a nyomor és kínlódás van (Saimdang, most rád nézek), hanem ami elvarázsol és a képernyőhöz szegez. Mivel a “mélygyökerű fát” mindenki abszolút kötelező doramának tartja, és régóta ott virít a megnézős listáman, gondoltom, mit veszíthetek, hát kezdjük el. [győzködött a csingum, hogy vágjak bele valami hosszúba, King & I, Dongyi, stb., de most valahogy olyan fázisomat élem, ahol 50+ részen keresztül nem tudnék elviselni egy sorozatot sem] Szóval mélygyökerű fa.

Engem is meglepett, milyen gyorsan haladtam vele, fel sem eszméltem, már 8 rész lement. Alapvetően NAGY bajok nincsenek a sorozattal, csak sok kicsi. Hol vannak a női karakterek? Én mondjuk teljesen elvagyok egy zömmel férfi karakterekből álló stábbal. De hogy EGY NŐ SE LEGYEN részeken át, csak 1-1 perc erejéig egy síró királyné néha, aztán bevezetnek egy női karaktert, aki még csak nem is beszél… Állatira felborítja az arányokat a karakterek közt. Pedig amúgy hemzseg a sztori kiváló színészektől (Song Joongki, Choi Jinwoong, Ahn Sukhwan, Lee Jaeyong, Han Sangjin, a korai Lee Soohyuk, rengeteg “másodvonalbeli karakterszínész”, akiket megannyi sorozatban láttunk már, és akik mindig megszínesítik a történeteket). Még az idős Sejong királyt játszó színész is rendkívüli. Furcsa, hogy a másik főszereplő, Jang Hyuk a(z egyik) leggyengébb láncszem a történetben. Éles a kontraszt az ostobaságot színlelő katona és vérprofi, mindent tudó hacművész és nyomozó közt, de valahogy talán pont amiatt, hogy mindkettő ennyire szélsőséges, semmelyik sem hihető. Shin Sekyung egyedüli néma nőként el van veszve a történetben, nem tudjuk, miért van a helyén, miért ilyen fontos. A király szövögeti a szép kis tervét mindenféle okos segítő közreműködésével, aztán kiderül, hogy a nagy terv “csupán” az új íráskép létrehozása.

Ott az ellenpólus, az eleinte még szövetkező és merényleteket végrehajtó Milbon frakció, mely mindenáron próbál rájönni a titokra, a nagy lelepleződés után azonban hirtelen a karakterekkel együtt a cselekmény is megtorpan. Senki se tudja, merre van arccal előre, mindenki drámai monológokban mered maga elé, aztán pedig kifordul magából. A királyt frusztrálja az ellenkezés, és hogy látszólag nem halad sehova az ábécével; az ellenfél töpreng, hogy mi legyen, “ezt nem engedhetjük”, mert a “mély gyökér” tulajdonképpen ők, az arisztokrácia, ők a fontosak, nekik kell felvilágosultan szembeszállni a királlyal, hogy képzeli a pórnép, hogy majd ő is megtanul olvasni. A saját elnyomása ellen küzdő Milbon maga is elnyomóvá válik, vagy inkább önmaga szánalmas paródiájává. A harci jelenetek jobbára nevetségesek, a nagy kardforgatók repkednek a fák közt, a végére mindenkit kb. salátává kaszabolnak. A két főszereplő, Jang Hyuk és Shin Sekyung közt zéró, azaz NULLA a kémia, semmi összhang, a néző nem hiszi el, hogy ezek bárhogy is vonzódnak egymáshoz, mint férfi a nőhöz, ló a nyúlhoz, stb. Mondjuk nem is csoda, nem is értem, kinek jutott eszébe, hogy egy 14 éves korkülönbséggel rendelkező szereplőpárost egyidősnek tüntessenek fel, és szerelmi szálat szőjenek köztük… Nagyon gondolkoznom kell, hogy milyen pozitívumot tudok egyáltalán megemlíteni, hogy miért adok egyáltalán 4-es értékelést, mert akkor a Saimdangra legalább 12-est kellene adnom. Mondjátok, mitől akkora a hájp e sorozat körül?!

 

IRIS (1. évad) – 10/9

Száradjon le a szemem, ha még egyszer olyan sorozatot nézek, amiben Jang Hyuk szerepel!” – mondtam magamban bosszúsan a mélygyökerű fa után. Erre mit sikerült kiválasztanom következőnek? Hát az Irist, melynek a 2. évadában megint ő van. Brafó, Brigi! Szóval Iris. Egy rendkívül híres, nagy múltú sorozat, mely “2009 Descendants of the Sun“-ja volt, nálam valahogy azonban mindig kimaradt. Folytattam tehát az alapművek terén való lemaradásom pótlását, és belevágtam, mert amit láttam és olvastam róla, az mind elég meggyőző és látványos volt, még ha úgy egyébként a színészekért különösebben nem is vagyok oda. Na hát kérem szépen. Így kell jó sorozatot csinálni! 😎 Igazi, első osztályú akció-krimi és kémtörténet, nagy költségvetéssel, melyből látszik, hogy semmire sem sajnálták a pénzt. És ami a legjobb, sokkal hihetőbben sikerült a színészeknek a karakterek érzéseit megjeleníteni, mint azt más, nevesebb sorozatokban megszokhattuk.

Meg kell mondanom, Kim Tahee nem tartozik a kedvenc színésznőim közé, se nem értem a nagy hájpot, hogy miért tartják világszép hercegkisasszonynak. Lee Byunghyunt meg lehet szeretni vagy nem szeretni, nekem nehéz volt elvonatkoztatni a Terminátorbeli és Redbeli szerepétől. De egyértelműen kijelenthetem, hogy mindkettejüknek sikerült rácáfolnia a korábbi előítéleteimre. Kevés a női karakter a történetben, de ők (a Mijeongot alakító kockán kívül) mind erősek, méltó párjai a férfi színészeknek. Ha verekedni kell, marnak, harapnak, rúgnak, kapálóznak, tépik egymás haját, üvöltenek, nem csak mímelik a marakodást, mint sok kényes hisztikirálynő. Lee Byunghyun Hyunjunja is szép karakterfejlődésen megy keresztül: az ügyeletes sármőr és olykor meggondolatlan tréfamester szép lassan felelősségteljes akcióhőssé válik, az országa iránt érzett gyűlölete és cserbenhagyottság-érzése pedig teljesen emberi. Lassan az ellenségeiben jobban kezd bízni, mint az addig barátainak, testvérének, főnökének hitt emberekben. Rossz útra téved, hibákat vét, de a szíve a helyén van: a Kim Soyeon alakította Kim Seonhwa segítségével igyekszik az észak-koreai terrorista csapaton belül felfedni az összeesküvést, és megakadályozni a küszöbön álló háborút.

A sorozatnak sikerül rendkívül erős konfrontációkat teljes drámaisággal ábrázolnia: Sawoo és Hyunjun szembekerülését, Sawoo áldozatvállalását, Kim Seonhwa helyzetének kilátástalanságát, melyekben mind brillíroznak a szereplők. A legnehezebb jelenet talán az volt, amikor Lee Byunghyunnak konkrétan meg kellett vernie Kim Tahee karakterét (és itt most nem holmi Szürke 50 árnyalata-féle elfenekelésről volt szó). Színészként, férfiként is lehetett látni a vívódást Lee Byunghyun arcán, ahogy a szeretett nőt brutálisan meg kellett vernie, rugdosnia. Borzasztó pillanat volt, egyike a férfi főhőst sújtó megpróbáltatások legnehezebbjének. Kicsit sajnáltam, hogy sosem lett igazán megbeszélve köztük, hogy “te, állatira sajnálom, ne haragudj, hogy úgy megvertelek, de nem akartam, hogy ők kínozzanak meg“. De a két karakter közt emiatt kialakuló, ki nem mondott bizonytalanság is kellőképpen életszerű volt ahhoz, hogy félretegyem az aggályaimat.

Tetszett az is, hogy nem a klasszikus felállás fogadja a nézőt (férfi és női főszereplő nagyon szeretik egymást, de teljesen vakok a beléjük szerelmes férfi és női másodvonalbeli főszereplők érzései iránt). Lee Byunghyun karaktere teljesen a helyén kezelte a japán kislány, Yuki rajongását, akárcsak Kim Seonhwa érzéseit: sosem ringatta hamis ábrándokba, mindvégig tiszta volt a nő előtt, hogy Hyunjun Seunghit szereti, de Hyunjun mégsem tagadja meg tőle az ölelést, kézfogást, emberi együttérzést, amitől szomorú, de teljesen elfogadható a búcsújuk.

Alapvetően kevés kritikus pont van, amit felróhatok a sorozatnak. A rejtélyes IRIS szervezetről 7-8 részig nem is hallunk, és egészen a végsőkig homályban is marad, hogy kik ezek, mit és miért csinálnak. Néhány parasztjukat beáldozzák a hatalmasok sakkjátszmájában, de nem ismerni a méretüket, ami miatt kissé súlytalan a létezésük. A Bigbangből ismert T.O.P. által megformált Vick, a bérgyilkos karaktere eléggé egysíkú, a színészi játéka is viszonylag gyengécske. Az ellentábor képviselői ugyancsak alulreprezentáltak. A pillanat, amikor viszont a legnagyobb akció és dráma közepette mégis felnevettem, az volt, amikor Lee Byunghyun karaktere a hátára kap egy atombombával teli táskát Szöul kellős közepén, és futni kezd a rá lövöldöző terroristák elől. 😀 És valahol kicsit itt ki is fulladt a történet. Amilyen szépen, több részen keresztül előkészítették az NSS elleni támadást, majd a merényletet, annyira összecsapták a végén a második, ideggázos plázatámadós akciót, és az elnöki találkozó elleni merényletet. Akinek kellett, az látványosan, sprickoló vér közepette meg is halt, de sok olyan mozzanat volt, amit elszalasztottak a készítők. Az überbérgyilkos Vick és az ő titkos szándéka, hogy Mijeongon keresztül meghekkelje az NSS rendszerét… és az adatbiztonsági szakértő Mijeong még segít is neki, mert pár hónapnyi kapcsolat után egy kémelhárítással foglalkozó szakembernek hirtelen képes elborulni az agya, és elárulja a saját országát…  😯 Hát… Nem mondom, Mijeong kivégzése meghökkentő volt, de kellőképp helyénvaló. A mód, ahogy Vickkel végeztek, már kevésbé volt látványos vagy szövevényes, egészen hitelét vesztette a korábban felépített, misztikus köd az ő rendkívüli képességeit illetően. Hyunjun gyanúja, hogy Seunghi talán az IRIS tagja lehet, érdekes lett volna… ha Seunghi tényleg az IRIS tagja lett volna. Mekkora fordulat lett volna! Eleve Hyunjun visszatérése után már nem volt ugyanolyan rózsaszín ködös kettejük kapcsolata, mint előtte, és a korábbi romantikázós pillanatokról is lehetett érezni, hogy tökre nem illenek a sorozatba, ez nem erről szól… Itt a fő téma a hazaszeretet, hogy egy ember, egy katona áldozata megéri-e, az ország (békéje, jövője) megérdemli-e, hogy valaki a legdrágább dolgot adja érte cserébe: az életét. De legalább a befejezés…! Na az azért feltette a pontot az I-re.  😎

 

Reunited Worlds – 10/9

Már tavaly szemeztem ezzel a sorozattal, és bár a romantikus, párkapcsolatra erősen fókuszáló történetek annyira nem fognak meg, Yeo Jingoo tehetsége mindig garancia a minőségre, ezért úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Már a legelső rész első néhány percében éreztem, hogy ez egy remek döntés volt, mert az operatőri munka egészen meseszerűvé varázsolta a tájat, a díszleteket, kameraállásokat, amitől egyfajta időtlenséget is kapott a cselekmény – ami kellett is, hiszen egyfajta időutazásos, reinkarnációs történetet kapunk. Yeo Jingoo karakterét fiatalon halálra gázolja egy autó, miközben haldokló iskolatársának próbál segítséget hívni. Ez azonban érthető okok miatt nem sikerül neki, társa meghal, a gyilkosságot pedig az elgázolt főhős nyakába varrják, aki így már úgyse tudja megvédeni magát. Barátait, családját szétzilálja az eset, eltelik tizenix év, mindenki felnő. Egy nap azonban, mintha mi sem történt volna, hősünk ismét besétál az életükbe, mert némi tetőn szundíkálás (és rejtélyes meteorelvonulás) miatt saját idősíkjában semmit sem vett észre a történtekből. Elkezdi összerakni a kirakó darabkáit, és eljut szeretett barátaiig és rokonaiig, akik egytől egyig mind szenvednek a történtek kapcsán. Testvérei anyagi nehézségekkel küszködnek, nem tartják egymással a kapcsolatot, letagadják egymást, vagy épp zűrös társaságba keverednek. Iskolatársaival kicsit már jobb a helyzet: egyikük egy vállalatot örököl, így az ő jövője biztosítva van, a másik rátermett rendőr lett, a lány azonban, akibe hősünk szerelmes volt, megrekedt a múltban, és se munkában, se emberi kapcsolataiban nem tud továbblépni szerelme halálán. Érdekes, család- és karaktercentrikus felállás ez, mely több oldalról is körbejárja 1-1 karakter egymáshoz fűződő viszonyát, ami miatt különösen érdekes. Minden mindennel és mindenkivel összefügg, mindenkinek megvan a maga kis szerepe a történetben, a nyomozásban. És bár a készítők olykor-olykor, pár rövid rész erejéig mintha megfeledkeznének róla, hogy itt egy bűntényt kellene felderíteni, remek dinamika alakul ki a szereplők közt.

Mi hát a baj a történettel? Nagyon egyszerű: Lee Yeonhee. Miért kell az, hogy egy közel 30 éves karakter és színésznő ennyire infantilis legyen, és ilyen felelőtlenül álljon az élet előtt? A munkájában nem képes fejlődni, bármennyire (irreálisan is) jóindulatúan bánnak is vele segítői, barátai. A magánélete és anyagi helyzete teljes csőd, a felelősségtudat vagy az intimitás ismeretlen fogalom számára. Amikor megjelenik halottnak hitt szívszerelme, de tinédzsertestben (17-18 éves fiúként), a fiú maga több gyöngédséget és vonzalmat képes kifejezni, mint amit a színésznő a saját karakterébe bele tud erőszakolni. Yeo Jingoo a sorozat forgatásakor 20 éves volt, tehát egy 9-10 éves korkülönbség van a két színész közt, amit egyszerűen nem sikerült feloldani. Kicsit a mélygyökerű fa okozta korkülönbség rémlett fel előttem, de itt legalább az egyik színész igyekezett valamiféle érzelmet prezentálni, saját korát meghazudtolva, nála jóval idősebb színészeket messze lekörözve… Látszik, hogy Yeo Jingoo gyakran már szinte erőlködik, próbálja teljesen a magáévá tenni a jeleneteket, irányítani a testbeszédet, dialógusokat, mert mintha ő is érezné, mennyire szegényes és esetlen Lee Yeonhee alakítása. Vagy szándékos minden, és a készítők azt akarják elhitetni a hülye nézővel, hogy “jaj, egy 30 éves nőnek megfogta a szerelme a kezét, ez olyan zavarbaejtő, hová vezethet ez!“?

Megmondom őszintén, számomra szenvedés volt végignézni azokat a részeket, amiket a készítők szabályosan letömtek a torkunkon: ahogy beleerőltették a cselekménybe az egész párkapcsolati vonalat a koreai szerelmespárok bevett, idegesítő szokásaival (összeöltözés, ilyen randi, olyan évforduló, hány napja járunk, közösen főzünk, stb.), az valami egészen hányingerkeltő volt. Én nem értem, miért volt erre szükség, mikor a történet abszolút nem romkom felütéssel indult, hanem inkább nyomozós, spirituális szinten. A 40-ből simán egy 15 részt emiatt el lehetett volna hagyni, és kevésbé lett volna kínos az egész. Lee Yeonhee-n kívül mindenki alakításával elégedett voltam, de különösen Yeo Jingoo és Lee Siun emelkedett ki toronymagasan a többiek közül. Említeni kell még Kim Jinwoo-t, akit már a Rememberben is nagyon megkedveltem, szerencsére itt is egy rendkívül jólelkű, kellő igazságérzettel megáldott karaktert kapott. Sajnos Ahn Jaehyeon (ismét csak) fakó árnyéka volt önmagának, de én ehhez a színészhez nagyon nem tudok felmelegedni. Amiben eddig láttam (Cinderella and the 4 knights, You’re all surrounded, My love from another star), nagyon szürke kisegér volt. Egyedül talán a My love from another star volt az, ahol egy gyakran izgága, vicces tinit kellett alakítania, és meglepő, hogy az a szerep mennyivel jobban illett hozzá, mint ez az “én egy megközelíthetetlen, hűvös, szoborszerű modell szépség vagyok, aki vámpírszerűen néz az emberekre“. Egy szó mint száz: ez a sorozat kötelező darab, ha az ember félre tudja tenni magában az okádék romantikus szálat és Lee Yeonhee-ról nem is vesz tudomást.

 

Live – 10/10

Mivel ennek a sorozatnak a fordítása még folyamatban van az oldalon, sokat nem szeretnék elárulni a cselekményből, nehogy elrontsam számotokra az élményt, amit majd nyújtani tud. Sok gondolatot már megosztottam a történetről a DA-fórumon (ahol most is szeretettel várlak titeket). Legyen hát elég annyi, hogy a 2018. első félévének kétségkívül legjobb sorozata volt ez számomra, ha a modern történeteket nézzük (történelmiben a Queen for 7 days volt abszolút nyertes). Jó szórakozást kívánok hozzá.  😉

 

Összességében nézve eléggé vegyes a kép, és nem vagyok túlságosan elégedett, mert sok, régóta ajánlott sorozat abszolút nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Úgyhogy az év második fele ettől már csak jobb lehet. Eddig az Are you human too? teljesen levett a lábamról, úgyhogy legalább ez jól kezdődött, és mellette nézek 1 japán és 1 kínai sorozatot is, melyek remélem, izgalmasan alakulnak majd. A többi értékelővel decemberben találkozunk.  😉

9 hozzászólás on “Live #5 és féléves visszatekintés”

  1. Hű, de jól kivesézted őket 🙂 És milyen sokat láttál, ahhoz képest mennyit fordítasz mellette.
    Úgy látom, nem egy sorozatnál egyezik a véleményünk. Amiket én is láttam:

    Arang: szerintem is nagyon gyenge eresztés, hiába a jó színészek. A végén már csak legyintettem egyet.

    Robotos: kevés színésznőt kedvelek, közülük is inkább a ’90 után született vonalat (talán a mostani harározottabb, erősebb női karakterek miatt?). Chae Soo Bin közéjük tartozik és Seung Ho-val egy emlékezetes párost alkottak.
    A Bong Soon-nal én csak a kémiai részében látok párhuzamot, mindkét srác rendesen belepistult a partnerébe 🙂

    Farkas: sok jót hallani róla, de nálam is megmaradt a jó-jó, de nem túl emlékezetes szinten. Egyedüli kivétel talán a thai gengszterbanda feje, a lány szőke apja. Meg csak sikerült megtudni a végén a cím értelmét is.

    Doctoros: nekem Arang szinten mozgott. Komolyan abban a kórházban senki más nem műtött a két srácon kívül? A lányzót (színésznőt) hasonlóan láttam én is, sok hűhó semmiért.
    Jól érzem, hogy PHJ-t sosem kedveled meg? 🙂

    Fa: a kérdésedre ennyit tudok válaszolni: mindenkinek van több sorozata, aminél nem érti mások mit láthattak benne. Nekem sok ilyen van, egyik a You Came From the Stars. Ahogy látom, rajtam kívül mindenkinek tetszett eddig. Az agyon ajnározott sorikat kimondottan szeretem lehúzni. (Secret Garden, Full House, Goong, Boys Over Flowers, 49 Days, Cain and Abel, Yong Pal. Csak egy pár.)
    Na de vissza a sorozathoz: A királyt játszó színész és az abc körüli történet engem viszont annyira megvett, hogy megtanultam a koreai betűket. Ugyan nem értem a nyelvet továbbra sem, de már hasznát vettem többször, hogy át tudom írni a hangult 🙂
    A színésznőről: szerintem nulla arcmimikája van. Ha lenne is kémia közte meg bármelyik színésztársa között sem derülne ki.

    A többit nem láttam még.
    Illetve de, a Queen for 7 Days-ből úgy 3 percet, azt is többszöri próbálkozásra, de mindannyiszor kb sikítva kapcsoltam tovább a tévén. Igen, a szinkron miatt.
    A Remember nagyon csábít a szuper színészek miatt, és az Iris-t is letöltöttem vagy 3 éve.
    A Signalt is meg akartam nézni a szereposztást látva. Kitamura Kazukit nem egyszer láttam, jó és rossz figuraként egyaránt aratott, sőt a nyomozót játszó színésznőtől is eddig csak jó alakításokat láttam. De most elbizonytalanodtam, olvasva mekkora koppintás az egész.

    1. Szia! 🙂

      A Bong Soon-nal én csak a kémiai részében látok párhuzamot, mindkét srác rendesen belepistult a partnerébe

      Amúgy tényleg. De én ebben (meg az “erős” női karakterek előretörésében) inkább némi feminista vonalat érzek, amivel rendesen elnyomják a férfi karaktereket. Kevés olyat látni mostanában, ahol a férfi és a nő egyenrangúként van kezelve, és méltó társai egymásnak. :S

      Farkas: sok jót hallani róla, de nálam is megmaradt a jó-jó, de nem túl emlékezetes szinten. Egyedüli kivétel talán a thai gengszterbanda feje, a lány szőke apja.

      Én se hiszem, hogy megnézem még egyszer. Ahhoz sokszor túlságosan vontatott volt. De tény, hogy a szőke valóban egy emlékezetes ellenség volt.

      Jól érzem, hogy PHJ-t sosem kedveled meg?

      Nem is igaz. 🙂 Én kedvelem őt. Kicsit gumiszerű és szegényes a mimikája. de pl. ebben az orvososban sokkal természetesebbnek hatott a játéka, mint a Man to Manban néha. Nem tudom, hogy némi plasztikai műtét vagy botox játszik-e közre a dologban, de pár év van csak a két sorozat közt, és nagyon sok változás látható az arcán. Kár, pedig amúgy egy csinos, széparcú férfi (volt).

      Nekem sok ilyen van, egyik a You Came From the Stars. Ahogy látom, rajtam kívül mindenkinek tetszett eddig.

      Összességében érdekes a sorozat, de nem mondanám, hogy a világ legjobbja. Nem a két főszereplő tetszett (sőt, Jun Jihyun kifejezetten irritált a manírjaival), de jól összerakott történet volt. Nem az ufós rész vagy az az okozta bonyodalmak tették igazán emlékezetessé, hanem ott is Park Haejin, Shin Sungrok és a többi, kisebb karakter okozta mellékszálak.

      (Secret Garden, Full House, Goong, Boys Over Flowers, 49 Days, Cain and Abel, Yong Pal. Csak egy pár.)

      Pff, ezek közül csak a Goongot és a Boys over flowerst láttam. XD Becsülettel végigszenvedtem mindkettőt, pedig borzalmas sorozatok, rettenetes alakításokkal. A Goong nem annyira, de a BOF szörnyen.

      A színésznőről: szerintem nulla arcmimikája van. Ha lenne is kémia közte meg bármelyik színésztársa között sem derülne ki.

      Igen, gyakran hallom ezt panaszként (és hát pár példa erejéig magam is megtapasztaltam sajnos 🙁 ). Amit utálok, az az, ahogy sír(ni próbál). Katasztrófa.

      Illetve de, a Queen for 7 Days-ből úgy 3 percet, azt is többszöri próbálkozásra, de mindannyiszor kb sikítva kapcsoltam tovább a tévén. Igen, a szinkron miatt.

      Nekem is idegennek hatott. Eredeti szinkronnal viszont fenomenális!

      De most elbizonytalanodtam, olvasva mekkora koppintás az egész.

      Azt kell mondanom, hogy ezért a sorozatért kár volt. Mármint licenszelni, pénzt ölni bele. Mert ez gyakorlatilag a koreai sorozat, csak japán színészekkel. Pedig az eredeti már önmagában is népszerű volt náluk, szóval nem értettem… Sokkal jobb lett volna eredeti cselekménnyel, helyi bűnügyekkel… Csak ahhoz kellett volna még vagy 2-3 év, hogy rendesen kidolgozzák a forgatókönyvet. 🙁

  2. “Kevés olyat látni mostanában, ahol a férfi és a nő egyenrangúként van kezelve, és méltó társai egymásnak.”

    Tavalyiak közül kettőt is tudok ajánlani. Mindkettőben van romantikus szál, de egyikben sem nyújtják, mint a rétes tésztát, a robotos például sziruposabb volt náluk.
    Nemrég fejeztem be a Fight for my Way-t, amit sokáig tologattam, mert melodrámának volt besorolva (nagy hiba). Egy fiatal, baráti társaság mindennapjain van a hangsúly. A zenei betéteken meg a részek végi plusz poénokon néha szinte kifeküdtem. Hogy a ketrecharc mennyire élethű benne, azt viszont nem tudom megmondani.
    A másik a The Best Hit, ami szintén egy baráti társaság 2+1 fiúval meg egy lánnyal, és nagyon jó kis mellékszereplőkkel.
    Alapvetően férfi párti vagyok (nő létemre mi más :)), ezekben viszont a lányok karakterei is erősek, és nem viaszbabák játszották őket (mint a fentebb említett kettő hölgy), hanem tehetséges színésznők. Biztosan a kettő össze is függ.
    Amiben elsősorban a színésznőt imádtam (Gong Seung Yun), és úgy lejátszotta a palikat, hogy öröm volt nézni az a My Only Love Song. Ez az időutatós, romantikus sorozatok egyfajta paródiája. Soha egy koreai sorozatot nem láttam még egynél többször (pedig sok kedvencem van), ezt viszont biztosan előveszem majd később, mert stresszoldásra jó kis gyógyszer.

    “Kicsit gumiszerű és szegényes a mimikája.”

    Tény, nem egy színészóriás, de a túlhájpolt, egysíkú Lee Min Ho-féle színészeknél még mindig szerethetőbb. Lesz majd egy sorozata, amiben 4 karaktert fog játszani, ott majd kiderül iker szobrokról lesz-e szó, vagy sem 🙂

    “Pff, ezek közül csak a Goongot és a Boys over flowerst láttam.”

    Semmit nem vesztettél.
    A Secret Gardenen csak másodjára jutottam túl, amiben Hyun Bin a doramatörténelem valószínűleg legbunkóbb férfi karakterét játszotta. Pedig amúgy őt szeretem.
    A Full House egyes részein bealudtam. Ha elolvasod a szinopszisát, már mindent tudsz róla. A thai verziója ellenben nagyon szuper lett.
    A Yong Pal első 7 része Joo Won orvos karakteréről szólt, aztán csapó, egy másik történet kezdődött (a népszerűség átka, belenyúltak a forgatókönyvbe). Az addig ágyban fekvő és meg sem szólaló (de ennyiért is díjra jelölt!) Kim Tae Hee drámázott, és az erős férfiból csináltak egy pipogya bábot, aki a nő bosszújának eszköze lett. Blöá… pedig Joo Wont is szeretem.
    A 2 maradék sorozat tömény dráma, tele antipatikus vagy számomra gyenge karakterekkel.

    “Eredeti szinkronnal viszont fenomenális!”

    2000 utáni ázsiai máshogy nem is jó. Az Empress Ki-be is bele-belenéztem, de attól is a falra másztam pár perc után, pedig eredeti hanggal nagyon jó kis sorozat.

    “Csak ahhoz kellett volna még vagy 2-3 év, hogy rendesen kidolgozzák a forgatókönyvet.”

    Volt már jó példa, nem tudom miért rohantak ennyire.
    A kedvenc japán doramám a Maou, aminek eredetijét a The Devilt még nem láttam. Biztos mert a japán verzióban a legelejétől tudni ki a gonosz, míg a koreaiban pont az lenne a lényeg, hogy kiderüljön ki is az.

    Tudom, hogy a “b”-vel lehet kiemelni szöveget, de hogyan?

    1. Tavalyiak közül kettőt is tudok ajánlani. Mindkettőben van romantikus szál, de egyikben sem nyújtják, mint a rétes tésztát, a robotos például sziruposabb volt náluk.
      Nemrég fejeztem be a Fight for my Way-t, amit sokáig tologattam, mert melodrámának volt besorolva (nagy hiba). Egy fiatal, baráti társaság mindennapjain van a hangsúly. A zenei betéteken meg a részek végi plusz poénokon néha szinte kifeküdtem. Hogy a ketrecharc mennyire élethű benne, azt viszont nem tudom megmondani.
      A másik a The Best Hit, ami szintén egy baráti társaság 2+1 fiúval meg egy lánnyal, és nagyon jó kis mellékszereplőkkel.”

      Fenn vannak a listámon. Már csak azért is, mert tavaly pl. a Tomorrow’s Cantabile is meglepően jó volt, fiatalokról szólt, zenéről, és tényleg üdítő volt. Lehet, hogy ezek valamelyikével fogom folytatni. Az egyik sorozatnak már úgyis majdnem a végére értem, amit eddig néztem.

      …My Only Love Song. Ez az időutatós, romantikus sorozatok egyfajta paródiája.

      Az ilyesmire mindig vevő vagyok. 😀 Lehet, hogy belenézek, nem is tűnik hosszúnak.

      Tény, nem egy színészóriás, de a túlhájpolt, egysíkú Lee Min Ho-féle színészeknél még mindig szerethetőbb. Lesz majd egy sorozata, amiben 4 karaktert fog játszani, ott majd kiderül iker szobrokról lesz-e szó, vagy sem

      Abszolút. 🙂 Várós a történet, jöhetne már. Kezdenek egyre érdekesebbek lenni az idei sorozatok, de az első félév katasztrófa volt, alig volt megnézésre egyáltalán érdemes sorozat (nemhogy fordításra…).

      A Secret Gardenen csak másodjára jutottam túl, amiben Hyun Bin a doramatörténelem valószínűleg legbunkóbb férfi karakterét játszotta. Pedig amúgy őt szeretem.
      A Full House egyes részein bealudtam. Ha elolvasod a szinopszisát, már mindent tudsz róla. A thai verziója ellenben nagyon szuper lett.
      A Yong Pal első 7 része Joo Won orvos karakteréről szólt, aztán csapó, egy másik történet kezdődött (a népszerűség átka, belenyúltak a forgatókönyvbe). Az addig ágyban fekvő és meg sem szólaló (de ennyiért is díjra jelölt!) Kim Tae Hee drámázott, és az erős férfiból csináltak egy pipogya bábot, aki a nő bosszújának eszköze lett. Blöá… pedig Joo Wont is szeretem.

      Hyun Bint én is bírom, és kíváncsi leszek most a visszatérő sorozatára. Sokak szerint bukás volt a Hyde, Jekyll and me tőle pár éve, de én nagyon szerettem. 🙁

      Ellenben Joo Won… na vele nem vagyok kibékülve. Eddig 1:1 az állás, ami a pocsék és tűrhető szerepeket/alakításokat illeti nála, így nem igazán merek belevágni semmibe, amiben ő szerepel. Kicsit nekem ő olyan mumus.

      Tudom, hogy a “b”-vel lehet kiemelni szöveget, de hogyan?

      Csibecsőr közé kell ileszteni. Ez kezdi: < b > (csak szóközök nélkül), és ez zárja: < / b > (szintén szóközök nélkül).

  3. Hű, először azt hittem eltévedtem. Nézem, ez valami mutatós k-popper srác, még jó, hogy a fejlécben szerepel a blog címe 🙂
    (3 együttes tagjain kívül kb senkit nem ismerek fel közülük, szóval akár az is lehetne.)
    A lényeg: jól néz ki!

    Csibecsőr közé kell ileszteni.
    Szóval a html kód kell, gondolhattam volna 🙂

    Lehet, hogy ezek valamelyikével fogom folytatni.
    A The Best Hit sztoriban erősebb, a másikban kevesebb a mondanivaló, de a sok apró részlet és a karakterek önmagában is erősek.
    Kíváncsi leszek mennyire fog tetszik neked (vagy sem).

    Lehet, hogy belenézek, nem is tűnik hosszúnak.
    Kb 10 résznek felel meg. Viszont a két legtöbbet szereplő srác nem színész, így kell hozzáállni. Több helyen láttam kritikaként, hogy ezért nem tudta az illető élvezni a történéseket.

    de az első félév katasztrófa volt, alig volt megnézésre egyáltalán érdemes sorozat
    Én valamiért mindig csúszásban vagyok, még egy csomó tavalyira sem kerítettem sort, pedig a tavalyi kínálat nagyon jó volt, az eddig látottaim alapján.
    Ideiek közül (ha annak számít egyáltalán) csak az I’m not a robot-ot láttam, meg most nézem az Eulachacha Waikikit. Ezzel is úgy fogok járni, hogy hű meg ha de jó, egyedül engem fáraszt a dedós humora 🙂

    (nemhogy fordításra…)
    Eddig kb 3-nak jegyeztem meg a címét, mint lementésre váró sorozat. Pedig sok új fordító lett hirtelen, de romkomok tömkelege mindenhol.
    Alig várom, hogy elkezdődjön az új Voice, meg a Bad Guys 2-nek is készülget a fordítása. Tényleg, azt láttad?
    Illetve van egy most futó történelmi, aminek tetszik az alapsztorija, az a Mr. Sunshine.

    Sokak szerint bukás volt a Hyde, Jekyll and me tőle pár éve, de én nagyon szerettem.
    Mostanában nagy divat csoportosan felkapni vagy lehúzni dolgokat. Abban a sorozatban én még Sung Joont is szerettem, pedig amúgy nem csípem.

    Ellenben Joo Won… na vele nem vagyok kibékülve. Eddig 1:1 az állás, ami a pocsék és tűrhető szerepeket/alakításokat illeti nála,
    Melyikben nem tetszett?
    Én a Yong Pal mellett az Ojakgyo Brothers-ben és a Good Doctor-ban láttam még. Utóbbiban elképesztő módon alakította az autistát, mintha tényleg az lett volna, előbbiben meg úgy odavágta Uee-t a kukoricás(?) zsákokra mikor hisztizett, hogy alapból piros ponttal indult xd
    A Tomorrow Cantabile-t még nem láttam, de látva a Park Bo Gum, Go Kyung Pyo párost is a castingban, lehet betervezem.

    1. “A lényeg: jól néz ki!”

      Köszi. 🙂 Vágytam valami rózsaszínre. Néha rámjön.

      “Én valamiért mindig csúszásban vagyok, még egy csomó tavalyira sem kerítettem sort, pedig a tavalyi kínálat nagyon jó volt, az eddig látottaim alapján.”

      A tavalyi év fantasztikusan jó sorozatokat adott nekünk. Eddig tizedannyi jóval nem találkoztam idén. És még így is van jó pár, amit tavaly felírtam magamnak, hogy érdemes lenne megnézni, de nem jutottam el hozzájuk.

      “Eddig kb 3-nak jegyeztem meg a címét, mint lementésre váró sorozat. Pedig sok új fordító lett hirtelen, de romkomok tömkelege mindenhol.”

      Igen, de majd elválik, hogy ez jó-e vagy sem. Nyáron mindig sok új ember bukkan fel, mert épp nyáriszünet van az iskolában, egyetemen, és ráérnek, csak sajnos aztán ősszel, mikor kezdődik újra a “munka”, sok megkezdett sorozat félbemarad (örökre).

      “Alig várom, hogy elkezdődjön az új Voice, meg a Bad Guys 2-nek is készülget a fordítása. Tényleg, azt láttad?”

      Még nem, de tervezem. A magyar feliratba is bele akarok nézni, rossz szokásom megnézni magyarul 1-2 részt. Régebben küldtem visszajelzést fordítóknak, de mivel kb. 10-ből 1 érezte szükségét annak, hogy legalább válaszra méltasson, mostanában már hanyagolom. De legalább segít képet alkotni a kolléga munkájáról, minőségéről.

      “Illetve van egy most futó történelmi, aminek tetszik az alapsztorija, az a Mr. Sunshine.ˇ”

      Igen, láttam, hogy most kezdődött. Érdekel is, Lee Byunghyun miatt is. Most valahogy le vagyok maradva, az Are you human too? eheti részeit sem sikerült megnéznem, valahogy nem haladok. Nappalos műszakos voltam a héten, ilyenkor nem találom a helyem. 🙁 Több sorozat is volt most tavasszal, amibe bele akartam nézni legalább, ha már nem is teljesen megnézni, pl. a My Mister is ilyen volt, bár valahogy a nagy életkoros melodrámázásra valahogy nem vagyok kíváncsi. Viszont mivel nagy visszhangja volt és sokan elismerően írtak róla, gondoltam, egy próbát megér, aztán majd lesz valahogy.

      “Melyikben nem tetszett?”

      Bridal Mask. Végig se bírtam nézni miatta.

      “A Tomorrow Cantabile-t még nem láttam, de látva a Park Bo Gum, Go Kyung Pyo párost is a castingban, lehet betervezem.”

      Nagyon jó. Olyan időszakra kell tartogatni, amikor nem tudja az ember, hogy mire vágyik. Üditően friss történet. Nagyon jó a dinamika a karakterek közt.

      Erről a közelgő Boyfriendről miként vélekedsz? Én nem tudom egyelőre, mit gondoljak. Nagyon vártam már Bogum következő munkáját, főleg, hogy hány filmet és sorozatot visszautasított az elmúlt 2 évben. Szóval bármi, amit most elvállal, presztizsértékű lesz. Ezért nem értem, hogy miért pont ez ilyen semmitmondó cselekményű sztorit vállalt el, mikor választhatott volna ennél sokkal jobbat is. Titkon reméltem, hogy megint valami történelmivel készül, ha már látványosan növeszteni kezdte a haját, de… így csalódnom kellett.

      Félek, hogy nem lesz jó történet, vagy akár a fogadtatása, ami miatt évekre eltűnhet ő is, mint a fentebb említett Hyun Bin. Eleve a témaválasztást sem mondanám formabontónak vagy bátornak, mert a koreaiak körében nem túl népszerű, ha egy nőnek nála fiatalabb párja, neadjisten szeretője van. (idősebb pali-fiatalabb nő felállásban még könnyebben meg tudják emészteni, de még így is sok színésznőt kritizálnak, ha 5-10 évvel idősebb a párja…) Tartok tőle, hogy kínos finomkodás lesz az egész, egyrészt Bogum mély vallásossága, másrészt a Song-Song-házaspárhoz fűződő, szoros barátsága és tisztelete miatt. Song Hyekyo is feleség, nem hinném, hogy ki akarná tenni magát a rossznyelvek kritikájának, hogy illetlenül viselkedik a filmvásznon a férje egy jóbarátjával… Félek, hogy bukás lesz, de ne legyen igazam.

  4. “Igen, de majd elválik, hogy ez jó-e vagy sem.”
    Igen, elég sokan csak gyakorlásnak szánják a fordítást nyelvvizsga előtt, vagy más célból.
    Név nélkül volt olyan vikin fordított sorozat, amit egy rész után félbehagytam -pedig jónak mutatkozott-, mert nem csak a magyarból nem tudtam kihámozni komplett dialógusokat, de az angolból sem.

    “kb. 10-ből 1 érezte szükségét annak, hogy legalább válaszra méltasson”
    Sajnos nem vagyok egy nagy kommentelő én se, de akiknek írtam, azok mind válaszoltak előbb-utóbb. De azért ez durva, hogy neked, mint fordítónak sem reagált, azt hittem nagyobb az összetartás.

    “Are you human too? eheti részeit sem sikerült megnéznem”
    Pont ez az egyik, amit már tavaly felírtam megnézésre. Az általad említett My Mistert is (mert annyira népszerű). A Just Between Loverst (de az is melodráma) Junho miatt, aki a Chief Kimben nyújtott kiváló teljesítményt kezdőként. Nemrég pedig a Mistress-t. Nagyjából ennyi.
    Nam Goong Mint imádom, de még miatta sem nézem meg a mostani sorozatát, és Ji Sung is romantikázni fog idén. Egy csomóan meg katonák. Szép, hogy még azokra sem számíthatok, akikre kb mindig 🙂

    “Bridal Mask. Végig se bírtam nézni miatta.”
    Ó, pedig azt régebben letöltöttem, mert a ’30-as évekbeli téma nagyon vonz.

    “Erről a közelgő Boyfriendről miként vélekedsz?”
    Az alapsztorit csak most olvastam el, és javarészt egyetértek, eddig egy nagy nulla.
    SHK nagy drámázó, így nekem alapból negatívból indul.
    A 20 év korkülönbség nagyon sok, akármelyik nem javára szóljon. Az életben is megszólják, hát még sorozatban.
    De tutira lesz köztük nagy lamúr? Mert abból, hogy találkoznak, nem következik egyenesen. Egy huszonéves csóró srácnak nem az az álma, hogy egy majd’ 40 éves elvált, gyerekes nővel álljon össze.

    Bogum nemrég diplomázott, ez nem játszhatott közre a kihagyásban?
    Hyun Bin meg alapból nagyon válogatós, de hogy ő is Park Shin Hye-vel került össze…
    Azért érdekes ez a ‘bukás’ dolog, mert pl Lee Jong Suk mindig ugyanazt játssza, mégis imádják. Egy csomó idol nem tud színészkedni, a neve (ügynöksége?) miatt mégis beválogatják.

    Ja, azért írok mindig új hsz-t, hogy ne tolja össze nagyon szűkre a sorokat 🙂

    1. “Név nélkül volt olyan vikin fordított sorozat, amit egy rész után félbehagytam -pedig jónak mutatkozott-, mert nem csak a magyarból nem tudtam kihámozni komplett dialógusokat, de az angolból sem.”

      Ezen nem csodálkozok. A vikin legtöbbször nemcsak a magyar felirat hulladék, hanem az angol is. Fordításkor mindig nagy ívben kerülöm az onnan származó angol feliratot. Csak akkor nézek bele, ha pl. valami történelmi sorozatnál esetleg beszúrnak valami magyarázatot, mert az néha, NÉHA segít a fordításban.

      “De azért ez durva, hogy neked, mint fordítónak sem reagált, azt hittem nagyobb az összetartás.”

      Szerintem ebből sokan presztizskérdést csinálnak. “Nekem ne szövegeljen senki, ne akarja megmondani, hogy mit kellett volna másképp csinálnom“, stb. Már nem izgat különösebben. Nekem anno a fordítást, kommentelést, véleményezést a kezdetekben az akkori nagyok és tapasztalt feliratozók nem így tanították, de lassan továbblépek ezen. Ez már egy másik generáció.

      “Pont ez az egyik, amit már tavaly felírtam megnézésre.”

      NAGYON jó! Én 1-2 rész után beleszerettem. Seo Kangjun elbűvölő benne. Sokan nem szeretik őt a Cheese in a trap vagy mi a szösz miatt, de én a Hwajungban már előtte nagyon megkedveltem, úgyhogy engem ez nem befolyásolt. 🙂 Nagyon jól áll neki az ikerszerep, ahogy a beképzelt csebol fiút és a romlatlan, jólelkű droidot alakítja. Igazi felüdülés a játéka, és szerencsére nem csak az övé. Ma szerintem le is ülök megnézni az eheti epizódokat. 🙂

      “Ó, pedig azt régebben letöltöttem, mert a ’30-as évekbeli téma nagyon vonz.”

      Vonzott engem is, meg a sok lelkes kritika, hogy ez “minden idők legjobb koreai sorozata“, stb. De egy szenvedés. Joo Won kiállhatatlan, tenyérbemászó karakter, az állandó “Bingó!“-zás láttán az ember legszívesebben arcon vágná, annyira idegesítő. Én előtte a Capital Scandalt láttam, ami hasonló korban játszódik, és egy az egyben ugyanazokat a hibákat látom mindkettőben: nagyon látszik, hogy egy “dobozban”, zárt stúdióban, ugyanazokban a díszletekben forgatták mindkettőt, ugyanazzal a villamossal, retró autócsodákkal, és kevés a tényleges “kinti” helyszín, ahol ettől elszakadnak. Amiatt nagyon mesterkélt a színészek alakítása. Emellett mindkét sorozatba valamilyen érthetetlen módon bekerült egy ilyen kínos revű-jellegű vonal, ahol a karakterek olykor-olykor énekelnek és táncra perdülnek korabeli nótákra 1-1 díszes bárban, a néző meg csak néz, hogy “mi a f-…?“. Abszolút nem illett egyik történetbe sem. Szóval én 12 rész után búcsút mondtam ennek (a Capital Scandalt végignéztem, de csak Han Jimin miatt, akinek bár idegesítő volt ugyan a karaktere, de legalább következetes maradt).

      “De tutira lesz köztük nagy lamúr? Mert abból, hogy találkoznak, nem következik egyenesen. Egy huszonéves csóró srácnak nem az az álma, hogy egy majd’ 40 éves elvált, gyerekes nővel álljon össze.”

      Tudja a fene. Szerintem mellettük aligha lesz egy harmadik szereplő, aki majd az elvált nő új pasiját testesíti meg. Szerintem pont, hogy ilyen polgárpukkasztó jelleggel akarnak nekiállni a történetnek, szándékosan nagy korkülönbséggel.

      “Bogum nemrég diplomázott, ez nem játszhatott közre a kihagyásban?”

      Meglehet, bár sokan támadták a vallása/szektája miatt is, ami miatt (ügyes PR-fogásként) sokáig nem szerepelt semmiben, max. reklámokban, fotósorozatokban.

      “Azért érdekes ez a ‘bukás’ dolog, mert pl Lee Jong Suk mindig ugyanazt játssza, mégis imádják. Egy csomó idol nem tud színészkedni, a neve (ügynöksége?) miatt mégis beválogatják.”

      Na ja, de Lee Jongsuk azért nem is akkora tehetség, mint mondjuk Bogum. 😛 A második mondattal viszont egyetértek, a szponzorok és ügynökségek nagy befolyásoló erővel bírnak. A pénz beszél.

      “Ja, azért írok mindig új hsz-t, hogy ne tolja össze nagyon szűkre a sorokat 🙂”

      Egyáltalán nem baj! 🙂

  5. “Ez már egy másik generáció.”
    Na, úgy látszik akkor mi azonos korúak vagyunk 🙂
    Ahogy tapasztalom a harmincas korosztály szokott így vélekedni, akinek még nincsen nagykamasz/alighuszon korú gyermeke.

    “Sokan nem szeretik őt a Cheese in a trap vagy mi a szösz miatt”
    Így-így. Mi a szösz a pontos meghatározása ennek a sorozatnak. Kb a 2. résztől nem értettem hova halad a történet, ha tart bárhová egyáltalán.
    Gondolom SKJ-t Park Hae Jin miatt utálták, mert ő váltotta ki belőle a későbbi szemét énjét. Mondjuk ezzel is vitatkoznék, mert annyira gyenge karakterek voltak, hogy a szemétkedésből is 2-3 részre futotta…
    Ugyan ezt is sokan szerették, nekem viszont 2 dolog lett maradandó: 1. Lee Sung Kyung szenzációs hisztérika volt, 2. Nam Joo Hyuk-ot összekevertem Lee Jung Shinnel, akivel mintha ikrek lennének.

    “Én előtte a Capital Scandalt láttam”
    Azt én eléggé szerettem. Ha ahhoz hasonlítod, akkor szerintem a Bridal Mask is tetszeni fog.
    Ugyan abban a korban még mindig voltak kurtizánok, de azok a bárok engem a csoszon korabeli giszenkházakra emlékeztettek, ahol egyszerre szórakoztak a nemesek és vitatták meg az élet nagy dolgait (meg bujtattak embereket/fegyvereket).
    A Chicago Typewriter-ben is kitérnek időnként erre a korszakra, abban is azok a részek tetszettek a legjobban.

    “Meglehet, bár sokan támadták a vallása/szektája miatt is,”
    Korea az az ország, aminek a sorozatai csábítanak, hogy odautazz, de soha az életben nem tudnál beilleszkedni és ott élni.
    A magyar bulvár is ocsmány, de ami ott zajlik, ahhoz két gyomor is kevés lenne.

    “Na ja, de Lee Jongsuk azért nem is akkora tehetség, mint mondjuk Bogum.”
    Valaki biztos látja benne az értéket, ha ilyen népszerű 🙂
    De komolyra fordítva, a baj ott kezdődik, hogy a szakma is ezeket a színészeket jutalmazza (ilyen-olyan okokból), mi a frászkarikának próbálkozzanak mással, mikor azzal az eggyel ekkora sztárok lehetnek?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..